Világok arca

Műsor:
Kovács Zoltán: Adagietto / Ravel: Couperin sírja / Wagner: Walkür – I. felvonás

Közreműködik:
Szabóki Tünde – szoprán / Nyári Zoltán – tenor / Gábor Géza – basszus
Kodály Filharmonikusok Debrecen

Vezényel: Kovács László

Kovács Zoltán, Petrovics Emil egykori zeneszerzés-növendéke egyike a legsokoldalúbb magyar muzsikusoknak. Alkotói tevékenysége mellett aktív hangszeres művész, a Magyar Állami Operaház zenekarának első fagottosa, de karmesteri diplomával is rendelkezik. Műveit szívesen tűzik műsorra a különböző együttesek, mert bennük az invenció, a harmóniai lelemény és az áttekinthető formálás egyaránt jelen van, befogadásuk élményt jelent a hallgató számára.
Hangversenyünk programjának kezdő darabjaként szereplő – közel tíz perc időtartamú – Adagiettoja egy érzelmekben és gesztusokban gazdag vonószenekari darab, mely címével Mahler 5. szimfóniájának hasonló tételére utal, de hangulati rokonságot mutat Bartók és Schönberg éjszaka-zenéivel is.

Maurice Ravel 1914-17 között komponálta a Couperin sírja címet viselő, hat tételből álló zongoraciklusát, mellyel a kiváló francia barokk mesternek – Francois Couperin-nek – és a szvit műfajának állít emléket. Valójában azonban az I. világháború küzdelmei során meghalt barátainak ajánlotta a mű egyes tételeit, de nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy Ravel édesanyja is ekkor, 1917-ben hunyt el.
A tematika ellenére mégsem sötét, borús hangulatúak a darabok, inkább derűs, visszaemlékező jelleggel születtek. A komponista indoklása szerint „elég, ha a holtak szomorúak az örök nyugalomban.”
A zongoraverzió bemutatójára 1919-ben került sor, majd egy évvel később közönség elé került a zenekari változat is, mely a szvit négy tételének (Prélude, Forlane, Menuet, Rigaudon) szerző általi hangszerelését tartalmazza. Ravel művészetének egyik jellemzője rendkívüli hangszerelési képessége, ezért a szvit tételei még színesebbé és gazdagabbá váltak a zenekari verzióban, lehetőséget nyújtva virtuóz szólistateljesítményekre is.

Richard Wagner egyike a zenetörténet legeredetibb és legnagyobb hatású alkotóinak, akinek munkássága máig képes vitákat kiváltani. Az 19. századi opera műfajának megújítására, az összművészet létrehozására irányuló törekvései leginkább A Nibelung gyűrűje (Der Ring des Nibelungen) című, négy zenedrámából  álló ciklusában teljesedtek ki.   Az operák szövegének megírásakor a germán és skandináv mítoszok világából merített. (Edda-énekek, Nibelung-ének stb.) A walkür a Ring-tetralógia második darabja, amely önállóan is gyakran műsorra kerül. Ez azzal magyarázható, hogy viszonylag laza szállal kötődik a másik három darabhoz (A Rajna kincse, Siegfried, Istenek alkonya), és önmagában is egységesnek tekinthető. Wagner időnként bonyolultan filozofikus vonásokkal átszőtt zenedrámái az istenek és emberek küzdelméről szólnak. Hatalmas méretű zenekarán végtelennek tűnő dallamok, valamint ún. vezérmotívumok szólalnak meg, harmóniavilága már túlmutat a dúr-moll tonalitáson, helyette a kromatika jut meghatározó szerephez. A zenei idővel való bánásmód is teljesen egyedi Wagner esetében, hősei nem zárt számokat (áriákat, duetteket) énekelnek, hanem beszédszerű, sajátosan deklamáló szólamokat, rendszerint több órányi időtartamban. A walkür első felvonásának központi motívuma a szerelem, amelyben a remény és beteljesülés ígérete jelenik meg.
Szereplői a fáradt vándor, Siegmund (tenor), Sieglinde az ifjú asszony (szoprán) és férje Hunding (basszus). Itt hangzik el az opera több ismert részlete, például Siegmund kard-monológja, Sieglinde elbeszélése, a Tavaszi dal, valamint Siegmund és Sieglinde kettőse. A walkür
ősbemutatója 1870. június 26-án zajlott le Münchenben, tizenhárom évvel később pedig már a Pesti Német Színházban is előadták.