Program


Tollfosztás

Tollfosztás

Tollfosztás
“tolerancia-színház”
Balogh Rodrigó Produkció előadása.

Hat roma fiatal szokatlan vállalkozásba fogott a közelmúltban, amikor Balogh Rodrigó rendező, oktató vezetésével az általa írt “Tollfosztás” című darabot kezdték próbálni, azzal a céllal, hogy április 2-án a Budapesti Tavaszi Fesztiválon profi felnőtt társulatok mellett mutatkozzanak be.

 több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2011. november 29. kedd, 20:00

Magyarországon jelenleg még a gyermekszínházi fesztiválokon is csupán felnőtt társulatok szoktak fellépni, az pedig végképp példátlan, hogy 10-22 éves fiatalok felnőtteknek játszanak. A cigányság jelenét kendőzetlenül ábrázoló színházi produkció nem csupán kulturális szempontból jelent áttörést, hanem az oktatás terén is, hiszen a próbafolyamat alatt azok a fiatalok is bizonyíthatták rátermettségüket, akik az iskolában eddig csupán kudarcokkal szembesültek, és akikről tanáraik már-már lemondtak.

Balogh Rodrigó ENSZ-díjas színházrendező, Junior Prima díjas oktató közelmúltbeli jogesetekből valamint személyes történetekből írt színdarabja a roma integráció számos olyan visszásságát felszínre hozza, amelyek a közbeszédben is alig jelennek meg, nem beszélve az irodalomról. Bár az elmúlt években a roma művészet nagyobb figyelmet kapott, főként az autentikus illetve romanticizáló művek kerültek reflektorfénybe, miközben a jelenkor cigányságának problémáival alig foglalkozott a hazai kultúra.

A “Tollfosztás” napjaink társadalmát mutatja meg és a roma integráció valóságát, annak minden abszurditásával, képmutatásával és borzalmával. A téma komolyságát a feldolgozás humora, a tiszta gyermeki világlátás és elbeszélésmód oldja, ugyanakkor teszi egyszerre még keményebbé. A gyerekek szemén keresztül egy olyan világ bugyrait ismerhetjük meg, amiről kevés és jobbára ferdített információ jut csupán el legtöbbünkhöz.

A színdarab öt fiatal egy napját követi végig, akik cigány gyerekeknek rendezett nyári táborból szöknek, és haza akarnak jutni. Számos viszontagságon keresztül megismerik egymást és a felnőttek világának sötét oldalait. Döntéseket kell hozniuk, megoldaniuk olyan problémákat, melyekkel gyerekek csak ritkán szoktak találkozni. Mindeközben múltjuk történetei is megelevenednek, amelyeket – más fiatalokéhoz hasonlóan – szülő-gyerek viszonyok, iskola, szerelem, vágyak, nehézségek és gyermeki játékosság határoznak meg. Ugyanakkor olyan bölcsességeket is megfogalmaznak, mintha már nem is gyerekek volnának, mintha már túl lennének az életen.

A reális jeleneteket egyre álomszerűbb helyzetek követik, és fokozatosan szertefoszlik a remény, hogy még valaha hazatérhetnek. Bár a történet – mint végül kiderül – egy álmot jelenít meg, mégis a valóságról fest szigorú képet.

Ajánlatunk


Az angol kormánypárt egyik képviselője az ellenzék egyik bombázójával csalja a feleségét, és valószínűleg nem is lenne ebből probléma, ha a hotelszoba ablakában nem találnának meg a randevú éjszakáján egy oda nem illő, férfi hullát… A képviselő a mindig ideges, de nagyon hatékony személyi asszisztensével próbálja megoldatni a helyzetet, de egy hulla mégiscsak egy hulla: a dolog elsimítása legalábbis időveszteséggel és további bonyodalmakkal jár – feltűnik a szerető férje, a képviselő felesége – és a hotel igazgatója sem segít túl sokat, ráadásul egy adott ponton még a hulla is táncra perdül...

Casanova neve évszázadok óta egyet jelent a csábítással. De mi történik, ha a legenda mögött végre megmutatkozik az ember is? Szécsi Bence új darabja modern és korhű elemeket ötvözve meséli el a világhírű kalandor történetét: egy férfiét, aki két lábbal él a jelenben, miközben nők, titkok és szenvedélyek kísérik minden lépését. A formabontó, néhány színésszel játszott vígjáték egyszerre játékos és meglepően személyes – egy ikonikus figura története új nézőpontból.

Gubik Petra énekes-dalszerzőként saját útját járja: első szólóalbuma 2022-ben jelent meg „Ez van, ez!” címmel, majd 2024-ben a „Mi van a zsebemben?” című lemez követte. Koncertestjén saját gondolatokkal, versekkel, dalokkal és történetekkel, szerepek mögé bújás nélkül áll a közönség elé, őszintén és személyese

Ajánló


Rolly és Stevie, apa és fia, mintegy családi vállalkozásként dolgoznak a nagymenő, férfiakat könnyedén maga mögé utasító, egyedi stílusú Shirley…

Sherlock Holmes megint szemben találja magát az ördögi Moriarty professzorral. Bohémia királyát egy nemzetközi kémkalandban valakik megzsarolják. Sherlock Holmesnak ezügyben…

Egy olasz tengerparti kastélyban minden adott a tökéletes nyaraláshoz – amíg egy véletlenül kihallgatott szenvedélyes éjszakai jelenet mindent fel nem…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



Kövesse közösségi oldalainkat!

Legyen részese minden pillanatnak!

Kövessen bennünket közösségi felületeinken, hogy ne maradjon le a friss hírekről, kulisszatitkokról és a Thália Színház legizgalmasabb újdonságairól.