program


Tartuffe
8

Tartuffe

Az anyakirálynő és Párizs érseke is felháborodott és ellenezte a művet. Egy egyházfi vádiratában Molière-t így támadja: „Emberi külsőt magára öltött démon, aki az évszázad legfelháborítóbb hitetlen szabadgondolkodója.” Sőt, egyenesen azt javasolta, hogy a szerzőt máglyán égessék el, amely csak előjátéka lenne annak, amit majd a pokolban kell nyilvánvalóan elviselnie.
 Læs mere

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Lørdag, 12. Oktober 2013 19:00

Molière: Tartuffe

A Tartuffe-öt 1664 májusában mutatták be először, XIV. Lajos A varázslatos sziget gyönyörei elnevezésű, fényűző fesztiválján. Hogy ez alkalommal a darab befejezett változatát játszották-e, vagy még egy be nem fejezettet, az máig tisztázatlan, mert Molière sosem jelentette meg ezt a három felvonásos első verziót. Bárhogy volt is, a fogadtatás és a vélemény a bemutató után lesújtó volt, egy héten belül a király betiltotta az előadást.

Molière azzal védekezett, hogy a vígjáték „az emberi jellem javítását szolgálja, miközben szórakoztat”. Mert a szerző nem tudott elképzelni hathatósabb dolgot, mint a „kor fogyatékosságait támadni nevettető jellemábrázolás által”. A királynak tetszett a darab, és bár betiltotta, nyilván tudott róla, hogy több zártkörű felolvasást is tartottak belőle. Sőt, 1665-ben a „Királyi társulat” címet adományozta Molière csapatának, ami a mély elismerés jele volt. 1667-ben a szerző a Palais Royal Színházban bemutatta a második változatot, amely öt felvonásos volt és az Imposztor címet kapta. A király éppen nem tartózkodott Párizsban, és bár szóban engedélyt adhatott az új verzió bemutatására, de az általa megbízott illetékes „cenzor” újra betiltotta annak játszását, habár a szerző „finomított a darabon”, többek között azáltal, hogy a főszereplő jelmezét olyan módon változtatta meg, hogy az ne hasonlítson annyira a klérus viseletére. A király nem oldotta fel ugyan a tilalmat, de megígérte, hogy hazaérkezésekor újra megvizsgálja az ügyet. Végül 1669. február 5-én a darabot bemutatták végleges formájában, és a Tartuffe címet kapta. 

„Tartuffe azt képviseli, amit Molière mélyen elítélt a 17. századi francia társadalomban: a mindent eluraló képmutatást. A darab nemcsak a címszereplőről szól, és nem ő az egyedüli főszereplője. Nem véletlen, hogy a bemutató előadáson Molière magára osztotta Orgon szerepét. Tartuffe ugyanis nem jutott volna semmire Orgon aktív közreműködése nélkül. A szerző zsenialitása abban áll, hogy ezt felismerte, és így megalkotta életműve legkülönösebb és legemlékezetesebb szereplőpárosát. A Tartuffe tulajdonképpen erről a két emberről szól, a versenyről, amely a »testvéreket« ellenséggé változtatja; és arról a folyamatról, ahogy visszás kapcsolatuk túlnő rajtuk, és a teljes társadalmi rendet veszélyeztetni látszik.”  (Méhes László)

Aktuelt


Sherlock Holmes megint szemben találja magát az ördögi Moriarty professzorral. Bohémia királyát egy nemzetközi kémkalandban valakik megzsarolják. Sherlock Holmesnak ezügyben válogatott bűneseteket kell megoldania, tét a világbéke – és közben még egy amerikai színésznő, Irene személyében a szerelem is ráköszön…

Az angol kormánypárt egyik képviselője az ellenzék egyik bombázójával csalja a feleségét, és valószínűleg nem is lenne ebből probléma, ha a hotelszoba ablakában nem találnának meg a randevú éjszakáján egy oda nem illő, férfi hullát… A képviselő a mindig ideges, de nagyon hatékony személyi asszisztensével próbálja megoldatni a helyzetet, de egy hulla mégiscsak egy hulla: a dolog elsimítása legalábbis időveszteséggel és további bonyodalmakkal jár – feltűnik a szerető férje, a képviselő felesége – és a hotel igazgatója sem segít túl sokat, ráadásul egy adott ponton még a hulla is táncra perdül...

A Flódni egy különleges, szórakoztató színházi élmény, ahol a humor, a kultúrtörténet és az improvizáció találkozik. Stahl Judit 2023 szeptemberében indította el új színpadi vállalkozását, amely már az első előadásokkal nagy sikert aratott: a premierek jegyei néhány nap alatt elfogytak, azóta pedig országszerte számos telt házas előadást ért meg.

PÅ PLAKATEN


„Nem fiatalok. Nem szépek. Nem hibátlanok. De ma este színpadra lépnek, és le sem engedjük őket, míg nem marad –…

Örkény István, a groteszk mestere, az Egyperces novellák szerzője, most egy egész estén át szórakoztat: adott egy kedves kiscsalád, és…

Claude Magnier legendás bohózatában Louis de Funès 13 év alatt több mint hatszázszor játszotta Barnier szerepét – amit filmen később…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.



Kövesse közösségi oldalainkat!

Legyen részese minden pillanatnak!

Kövessen bennünket közösségi felületeinken, hogy ne maradjon le a friss hírekről, kulisszatitkokról és a Thália Színház legizgalmasabb újdonságairól.