Program


RUSZT SZÍNHÁZA

RUSZT SZÍNHÁZA

Ruszt színháza - „Azt a színházat szeretem, amelyik beleszól az életbe”

„A kegyetlen színház hazai apostola”. „A legkonzervatívabb színházi újító”. „ A rituális színház hazai megteremtője”.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Ruszt Józsefet színházrendezői és színházcsinálói pályafutása során kritikusai ily módon jellemezték, rámutatva arra a különösségre, amely mindig is meghatározta színházi működését majd 45 éves rendezői pályafutása során.

Írói ambíciók fűtik pályája kezdetén a színházzal szemben, mégis színházteremtőként, színészpedagógusként, a társulati lét szükségességét valló, már a pályája elején európai színházi fesztiválokon sikereket arató rendezőként vonult be a Magyar Színháztörténetbe.

Ebben az évben lenne 75 éves.

Pályatársak, tanítványok, kollégáik emlékeznek a Mesterre, aki Goethe paradoxonjával tudta leginkább érzékeltetni a színház lényegét: „Az ember semmiképpen sem szabadulhat biztosabban a világtól, mint a művészet által… és semmiképpen sem kapcsolódhat hozzá szorosabban, mint a művészet által”


Az emlékező pályatársak: Cs. Németh Lajos, Farkas Ignác, Forgách András, Gálffi László, Kaszás Géza, Kézdy György, Nánay István, Sólyom Kati, Tóth Judit és Trokán Péter.

Az est házigazdái: Jordán Tamás és Nagy Cili

Ajánlatunk


Sherlock Holmes megint szemben találja magát az ördögi Moriarty professzorral. Bohémia királyát egy nemzetközi kémkalandban valakik megzsarolják. Sherlock Holmesnak ezügyben válogatott bűneseteket kell megoldania, tét a világbéke – és közben még egy amerikai színésznő, Irene személyében a szerelem is ráköszön…

Minden normális, modern férfinak három menyasszony az ideális, csak légiutas-kísérők legyenek, és menetrend szerint elkerüljék egymást.

Két megkopott hírű humorista egy különös színházban készül nagy visszatérésére. A hely azonban baljós hírű: a legenda szerint egy színésznő szelleme kísért az épületben, aki közel száz éve nem hagyta el a színpadot. Ahogy közeledik a premier, a próbák egyre furcsább fordulatot vesznek, és lassan senki sem tudja biztosan, mi tartozik a darabhoz – és mi történik valójában. A brit kultszerzők fekete humorú története most Magyarországon először kerül színpadra a Thália Színházban: egy showelemekkel teli horrorvígjáték, ahol a nevetés és a rettegés veszélyesen közel kerül egymáshoz.

Ajánló


Az angol kormánypárt egyik képviselője az ellenzék egyik bombázójával csalja a feleségét, és valószínűleg nem is lenne ebből probléma, ha…

A vendégek: befutott, sármos, negyvenes férfiak. A házigazda: Lady Rosemary, akibe egyetemistaként reménytelenül szerelmesek voltak. De feltámad a remény most,…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



Kövesse közösségi oldalainkat!

Legyen részese minden pillanatnak!

Kövessen bennünket közösségi felületeinken, hogy ne maradjon le a friss hírekről, kulisszatitkokról és a Thália Színház legizgalmasabb újdonságairól.