Podujatie


Pygmalion

Pygmalion

Romantikus történet.

Fordította: Nádasdy Ádám

A darab 1912-ben íródott, először német fordításban jelent meg 1913-ban, majd angolul 1914-ben. Az ősbemutató is németül volt 1913-ban a bécsi Burgtheaterben. 1914-ben került színre Londonban, illetve (a londonit néhány hónappal megelőzve!) a pesti Vígszínházban. A műből 1938-ban film készült, forgatókönyvét a 82 éves Shaw írta (Oscar-díjat kapott rá), s ebből azután néhány "filmszerű" részletet átvett a darab 1941-es kiadásába. A Pygmalion alapján írta 1955-ben Alan J. Lerner a My Fair Lady című musical szövegét, mely Higgins és Liza közti happy enddel végződik, s amelyből zenés film is készült.  Viac

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: utorok, 05. jún 2012, 19:00

Liza beszéde:

Az angolban igen erős a nyelvi tagolódás, főleg a kiejtést illetően: másképpen beszélnek városról-városra (sőt, Higgins túlzásával: háztömbről-háztömbre), de ennél fontosabb, hogy társadalmi osztályonként is különbözik a nyelv. Shaw tudta, hogy miről beszél: ír volt, s bár az angol volt az anyanyelve, élete végéig felismerhető íres akcentussal beszélt. Amikor 20 évesen Londonba jött, megtapasztalhatta a "csúnya" kiejtésűeket sújtó kirekesztést, lenézést. Aztán a századfordulón kifejlődő fonetika lehetővé tette a kiejtés tanítását, átformálást (így a logopédiát is), ennek egyik élharcosa Henry Sweet professzor volt, Shaw ismerőse, akiről Higginst mintázta.
A londoni proletár beszédmódot Cockney-nak nevezik; ennek egyik fő jellemzője, hogy a "h" hangot sehol sem ejtik ki. Nem véletlen, hogy a professzort éppen H. H.-nak hívják, s Liza és Doolittle 'Enry 'Iggins-nek szólítja.
Mindezt a mai magyar színpadon lehetetlen visszaadni, mert a magyarban a kiejtési különbségek eleve sokkal kisebbek, s nem is hordoznak ekkora jelentőséget. Az átlag-kiejtéstől hatásosan eltérni csak két irányban lehetne: a parasztos-falusias, illetve a cigányos-városias felé. Az első út azért nem járható, mert Liza (és az apja) nem vidékről fölkerült parasztok, hanem öntudatos nagyvárosi proletárok; a második azért nem, mert a darabban az etnikai kérdés föl sem merül, Liza csakis a beszéde és a modora miatt nem tagozódhat be az úri világba. Ezért fordításomban Liza "hibás" beszédét, főleg nyelvtani és szóválasztási helytelenségekkel érzékeltetem, azaz a "tananyagot" a kiejtésről a nyelvhelyességre helyeztem át; a többit a rendezőre és a színésznőre bízom (így tett Shaw is). (Nádasdy Ádám)

Alkony:

Decemberi bemutatónkban szürreális, elrajzolt, chagalli világot álmodott a színpadra Valló Péter rendező valamint a két tervező - Horgas Péter és Benedek Mari. Ebben a különleges színpadi világban a színészekre is nehéz feladat hárul, hiszen a szerepformálás során nem a szokványos, realista színészi eszközöket kell használniuk. Az Alkonyban nagy hangsúlyt kap a zene és a tánc is, és ez is szokatlan feladat elé állítja a színészeket.

Adorjáni Bálint:

Egy ilyen produkció rendesen megmozgatja az embert. A próbafolyamatnak ebben a fázisában a legnehezebb feladatnak a zsinagóga-képet látom, ahol meg kell tanulni a zsoltárokat, amiket folyamatosan mormolunk, miközben zajlik egy jelenet és párbeszédek vannak. Nagyon élvezem a kocsmaképet és a verekedést is. És külön öröm, hogy egy olyan nagyszerű színésszel dolgozhatok együtt, mint Cserhalmi György - akitől pár pofont begyűjtök a kocsmajelentben.

Martin Márta:
Ebben a szürreális világban rendkívül erős karaktereket kell megformálnunk, és ez komoly mesterségbeli tudást, illetve technikát igényel: nagy ecsetvonásokkal dolgozunk, miközben a reális szituációknak is meg kell maradniuk, hús-vér embereket kell eljátszanunk.
Az én figurám állandóan részeg, ráadásul csipőficamos - ezt nem mi találtuk ki, Babel írta meg ilyenre. S bár a részegség különböző fokozatait és típusait keresgélem, mégsem ezek a külsőségek lesznek fontosak a szerep megformálásában, hiszen egy emberi sorsot kell megmutatnom.

Naša ponuka


Két megkopott hírű humorista egy különös színházban készül nagy visszatérésére. A hely azonban baljós hírű: a legenda szerint egy színésznő szelleme kísért az épületben, aki közel száz éve nem hagyta el a színpadot. Ahogy közeledik a premier, a próbák egyre furcsább fordulatot vesznek, és lassan senki sem tudja biztosan, mi tartozik a darabhoz – és mi történik valójában. A brit kultszerzők fekete humorú története most Magyarországon először kerül színpadra a Thália Színházban: egy showelemekkel teli horrorvígjáték, ahol a nevetés és a rettegés veszélyesen közel kerül egymáshoz.

Poirot nyomozó kényelmes hazaútra vágyik a legendás, káprázatos Orient Expresszen. Csakhogy az előkelő útitársak között akad valaki, aki nagyon gyanús. Annyira gyanús, hogy bele is hal. A gyilkos pedig közöttünk van, hölgyeim és uraim… és nem is biztos, hogy egyetlen áldozattal beéri.

Fredrik Backman világsikerű regénye és a népszerű film után a történet most először látható magyar színpadon. Az Arizona Stúdió intim terében egyetlen színész kelti életre ezt a különös figurát, akinek makacs világlátása mögött talán nagyobb szív rejtőzik, mint azt bárki gondolná.

Tipy


Anya, csak még egy mesét… anya, még éhes vagyok… anya, laknak emberek az űrben… de miért? Ismerős? Nem is olyan…

Egy olasz tengerparti kastélyban minden adott a tökéletes nyaraláshoz – amíg egy véletlenül kihallgatott szenvedélyes éjszakai jelenet mindent fel nem…

Sharky alkoholizmusa és kötekedő viselkedése miatt elveszítette sofőri állását. Karácsonykor hazatér a Dublin külvárosi, lepukkant házukba, hogy gondját viselje bátyjának,…

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.



Kövesse közösségi oldalainkat!

Legyen részese minden pillanatnak!

Kövessen bennünket közösségi felületeinken, hogy ne maradjon le a friss hírekről, kulisszatitkokról és a Thália Színház legizgalmasabb újdonságairól.