Othello Gyulaházán
Gádor Béla-Tasnádi István: Othello Gyulaházán
vígjáték
Nincs aktuális előadás
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Fredag, 19. April 2013 19:00
Szinopszis
IGAZGATÓ: Hadd mutassam be Debrődy László főrendező urat! Át is adnám neki a szót. (leül)
FŐRENDEZŐ: Köszönöm. (feláll) Kedves kollégák. Én csak annyit szeretnék mondani: igénytelenek vagytok, lusták vagytok, ócskák vagytok. (döbbent csönd) Ez így nem mehet tovább!
Az igazgatóság tagjai értetlenkedve néznek össze.
FŐRENDEZŐ: Láttam a tegnapi előadást... Uramisten! Gondoljátok meg, kollégák, az atomkorban élünk, ma már a gépek is gondolkodnak! És mi, a kultúra első harcosai mit játszunk évek óta? Csárdáskirálynőt!
GAZDASÁGIS: Ebből élünk, kolléga úr!
FŐRENDEZŐ: Ne értsenek félre, kedves kollégák, én tudom, hogy ez is kell. Az operett csábítja be a közönséget. De engem azért küldtek ide, hogy emeljem a színvonalat! Mégis csak Európa közepén vagyunk!
IGAZGATÓ: Gyulaházán vagyunk, kedves kollégám. Itt a közönség nem viseli a prózát!
TÁNCOSKOMIKUS: És a Pygmalion? Hússzor ment egymás után! Én rendeztem...
IGAZGATÓ: Az más. A Barnaki akkor vált el az első feleségétől és vette el a másodikat.
GAZDASÁGIS: És volt laktanya is!
IGAZGATÓ: Így van! De te nyilván azt sem tudod, Lacikám, mit jelent az, katonákkal vattázni!
GAZDASÁGIS: Debrődy kolléga nem ismeri a helyi viszonyokat.
IGAZGATÓ: Gyulaházának nem kell Shakespeare, Gyulaházának zene kell. A zene siker.
GAZDASÁGIS: A zene rentábilis.
IGAZGATÓ: Ide Marica grófnő kell!
TÁNCOSKOMIKUS: Én azt hiszem, hogy Shakespeare-ig elmehetünk. Szerelem, féltékenység, cselszövés, gyilkosság... Shakespeare elmegy tizenötször. Ha én csinálom.
IGAZGATÓ: Marica.
TÁNCOSKOMIKUS: Shakespeare.
GAZDASÁGIS: Marica.
FŐRENDEZŐ: Shakespeare!
IGAZGATÓ: Harminc éve vagyok színész, több Shakespeare-t játsz'tam, mint ti reggeliztetek, én is tudom, hogy a Hamlet jobb darab, mint a Bob herceg! De mit csináljunk, ha itt ezt Gyulaházán kevesen tudják?
FŐRENDEZŐ: Majd megtudják! Majd mi teszünk róla! Ez a mi dolgunk, és nem is kevés!
A történet
Othello vagy Csárdáskirálynő? Hamlet vagy Marica grófnő? Shakespeare vagy operett? Egy vidéki színházban vagyunk, Gyulaházán, ott visszhangoznak folyamatosan ezek a kérdések, és minthogy ambiciózus fiatal főrendező érkezik, sőt minisztériumi pártfogással helyezik ide, nem kérdés, mi lesz a döntés: Othello. A főrendező természetesen minimum megváltani kívánja Gyulaházát, ami azért nem lesz olyan egyszerű. Működésbe lép a főszereptől fosztott Vezető Színésznő, aki az élete lehetőségét kapó, Desdemonát játszó fiatalka kezdőt úgy segíti, ahogyan csak egy féltékeny Vezető Színésznő tudja; minden fülbe súg valamit a minden lében kanál Súgónő; fröccstől fröccsig próbálja Othellot a rég eltunyult Vezető Színész; és mindenhez mindenki hozzászól, portástól az igazgatóig, gazdaságistól a táncos komikusig...
Mi nézők, gyulaházi lakosok pedig beleshetünk a függöny mögé, a próbára, az öltözőbe, a mindent látó és elnyelő színházi büfébe, és azt látjuk, hogy minden baj ellenére egyszercsak elkezd megszületni egy előadás. Igaz, ehhez szükség van egy-két csavarra, amit maga az Élet produkál.
És persze a két remek író, Gádor Béla és Tasnádi István, akik huszárvágással oldották meg a csomót: Shakespeare vagy operett? Mindkettő, sőt egy harmadik is: egy frenetikus komédia.
A szerző
„Színházról színházat csinálni hálás dolog. Egy író általában erről a miliőről tud a legtöbbet, különösebb kutatómunka nélkül tud modellálni hitelesen szenvedélyes vonzódásokat vagy épp elmérgesedő élethelyzeteket úgy, hogy már a formát is készen kapja. Hisz nem kell mást tennie, mint a mű valóságát rátükröztetni a művi valóságra, azaz életet a színházra. Az egyszerű recept ellenére kevés olyan kedves, lendületes és időtállóan szellemes színházi szatíra született, mint az Othello Gyulaházán.
Zsurzs Éva 1966-os vígjátékában olyan hatalmas színészegyéniségek vallottak színházról, sikerről és bukásról, mámoros ideákról és szánalmas művészi lealjasodásról, mint Domján Edit, Törőcsik Mari, Básti Lajos, Bilicsi Tivadar vagy Feleki Kamill. Ám azóta ez a darab, mint annyi korabeli bájos bohózat, rég elavulhatott volna. A humor a legromlandóbb szellemi fenomén, egy negyven éves vicc ritkán jó. Az Othello Gyulaházán azonban töretlenül hódít a magyar színpadokon. Úgy látszik, ez a történet a fővárosból egy vidéki színházhoz került ifjú rendező titán szánalmas kísérletének bemutatásán túl valami egyetemesről is mesél: a nagy nekiveselkedésekről, az elkerülhetetlen bukásokról, a hiúság és a hülyeség határtalanságról, és végsősoron - ezek után némiképp meglepő módon - a színház örök csodájáról. (Tasnádi István)
IGAZGATÓ: Hadd mutassam be Debrődy László főrendező urat! Át is adnám neki a szót. (leül)
FŐRENDEZŐ: Köszönöm. (feláll) Kedves kollégák. Én csak annyit szeretnék mondani: igénytelenek vagytok, lusták vagytok, ócskák vagytok. (döbbent csönd) Ez így nem mehet tovább!
Az igazgatóság tagjai értetlenkedve néznek össze.
FŐRENDEZŐ: Láttam a tegnapi előadást... Uramisten! Gondoljátok meg, kollégák, az atomkorban élünk, ma már a gépek is gondolkodnak! És mi, a kultúra első harcosai mit játszunk évek óta? Csárdáskirálynőt!
GAZDASÁGIS: Ebből élünk, kolléga úr!
FŐRENDEZŐ: Ne értsenek félre, kedves kollégák, én tudom, hogy ez is kell. Az operett csábítja be a közönséget. De engem azért küldtek ide, hogy emeljem a színvonalat! Mégis csak Európa közepén vagyunk!
IGAZGATÓ: Gyulaházán vagyunk, kedves kollégám. Itt a közönség nem viseli a prózát!
TÁNCOSKOMIKUS: És a Pygmalion? Hússzor ment egymás után! Én rendeztem...
IGAZGATÓ: Az más. A Barnaki akkor vált el az első feleségétől és vette el a másodikat.
GAZDASÁGIS: És volt laktanya is!
IGAZGATÓ: Így van! De te nyilván azt sem tudod, Lacikám, mit jelent az, katonákkal vattázni!
GAZDASÁGIS: Debrődy kolléga nem ismeri a helyi viszonyokat.
IGAZGATÓ: Gyulaházának nem kell Shakespeare, Gyulaházának zene kell. A zene siker.
GAZDASÁGIS: A zene rentábilis.
IGAZGATÓ: Ide Marica grófnő kell!
TÁNCOSKOMIKUS: Én azt hiszem, hogy Shakespeare-ig elmehetünk. Szerelem, féltékenység, cselszövés, gyilkosság... Shakespeare elmegy tizenötször. Ha én csinálom.
IGAZGATÓ: Marica.
TÁNCOSKOMIKUS: Shakespeare.
GAZDASÁGIS: Marica.
FŐRENDEZŐ: Shakespeare!
IGAZGATÓ: Harminc éve vagyok színész, több Shakespeare-t játsz'tam, mint ti reggeliztetek, én is tudom, hogy a Hamlet jobb darab, mint a Bob herceg! De mit csináljunk, ha itt ezt Gyulaházán kevesen tudják?
FŐRENDEZŐ: Majd megtudják! Majd mi teszünk róla! Ez a mi dolgunk, és nem is kevés!
A történet
Othello vagy Csárdáskirálynő? Hamlet vagy Marica grófnő? Shakespeare vagy operett? Egy vidéki színházban vagyunk, Gyulaházán, ott visszhangoznak folyamatosan ezek a kérdések, és minthogy ambiciózus fiatal főrendező érkezik, sőt minisztériumi pártfogással helyezik ide, nem kérdés, mi lesz a döntés: Othello. A főrendező természetesen minimum megváltani kívánja Gyulaházát, ami azért nem lesz olyan egyszerű. Működésbe lép a főszereptől fosztott Vezető Színésznő, aki az élete lehetőségét kapó, Desdemonát játszó fiatalka kezdőt úgy segíti, ahogyan csak egy féltékeny Vezető Színésznő tudja; minden fülbe súg valamit a minden lében kanál Súgónő; fröccstől fröccsig próbálja Othellot a rég eltunyult Vezető Színész; és mindenhez mindenki hozzászól, portástól az igazgatóig, gazdaságistól a táncos komikusig...
Mi nézők, gyulaházi lakosok pedig beleshetünk a függöny mögé, a próbára, az öltözőbe, a mindent látó és elnyelő színházi büfébe, és azt látjuk, hogy minden baj ellenére egyszercsak elkezd megszületni egy előadás. Igaz, ehhez szükség van egy-két csavarra, amit maga az Élet produkál.
És persze a két remek író, Gádor Béla és Tasnádi István, akik huszárvágással oldották meg a csomót: Shakespeare vagy operett? Mindkettő, sőt egy harmadik is: egy frenetikus komédia.
A szerző
„Színházról színházat csinálni hálás dolog. Egy író általában erről a miliőről tud a legtöbbet, különösebb kutatómunka nélkül tud modellálni hitelesen szenvedélyes vonzódásokat vagy épp elmérgesedő élethelyzeteket úgy, hogy már a formát is készen kapja. Hisz nem kell mást tennie, mint a mű valóságát rátükröztetni a művi valóságra, azaz életet a színházra. Az egyszerű recept ellenére kevés olyan kedves, lendületes és időtállóan szellemes színházi szatíra született, mint az Othello Gyulaházán.
Zsurzs Éva 1966-os vígjátékában olyan hatalmas színészegyéniségek vallottak színházról, sikerről és bukásról, mámoros ideákról és szánalmas művészi lealjasodásról, mint Domján Edit, Törőcsik Mari, Básti Lajos, Bilicsi Tivadar vagy Feleki Kamill. Ám azóta ez a darab, mint annyi korabeli bájos bohózat, rég elavulhatott volna. A humor a legromlandóbb szellemi fenomén, egy negyven éves vicc ritkán jó. Az Othello Gyulaházán azonban töretlenül hódít a magyar színpadokon. Úgy látszik, ez a történet a fővárosból egy vidéki színházhoz került ifjú rendező titán szánalmas kísérletének bemutatásán túl valami egyetemesről is mesél: a nagy nekiveselkedésekről, az elkerülhetetlen bukásokról, a hiúság és a hülyeség határtalanságról, és végsősoron - ezek után némiképp meglepő módon - a színház örök csodájáról. (Tasnádi István)
Aktuelt
Örkény István, a groteszk mestere, az Egyperces novellák szerzője, most egy egész estén át szórakoztat: adott egy kedves kiscsalád, és egy nagyhatalmú ember, aki befolyásolhatja a fiuk életét – mégis, mi az az értelmetlen feladat, amit meg ne tennének egy ekkora embernek…?
A vendégek: befutott, sármos, negyvenes férfiak. A házigazda: Lady Rosemary, akibe egyetemistaként reménytelenül szerelmesek voltak. De feltámad a remény most, a legszebb férfikorban. Húsz éve várt egyéjszakás kaland az oxfordi kollégisták találkozóján. Hét férfi és egy nő – mindenki egyért, egy mindenki ellen.
Egy békebeli fürdő egy békebeli városban. Mindenki üdül, kikapcsolódik, és rajongva ünnepli őfelsége születésnapját. Egy fiatal özvegy és egy délceg kapitány szerelembe esik – együtt lovagolnak, táncolnak, mulatják az időt a medence partján, miközben a mama lelkesen bridzsezik az udvarlóval. Természetesen mindig a mama nyer.
PÅ PLAKATEN
Ki ne ismerné Pom Pomot, Gombóc Artúrt, Órarugógerincű Felpattanót, Radírpókot, a Nagy Hoh-ho-ho Horgászt, Mirrmurrt vagy akár Süsüt, az egyfejű…
„Nem fiatalok. Nem szépek. Nem hibátlanok. De ma este színpadra lépnek, és le sem engedjük őket, míg nem marad –…
Eredeti dalokból, személyes történetekből és nyilvánosan soha nem látott filmrészletekből összeáll egy egyedülálló szerzőpáros alkotói világa… Cseh Tamás és Bereményi…
Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.
