Van-e mulatság? Mi az a mulatság? A két kérdés ugyanaz a kérdés. Hogy mi is az a mulatság, akkor tudjuk meg, amikor az van. Ha van. Vagy volt. Csakhogy az is meglehet, még csak ezután lesz. Vagy éppen most van, csak nem vesszük észre?
Slawomir Mrozek: Mulatság
Ördögkatlan-produció
tragikomédia
100 perc, szünet nélkül
Három legény elindul a bálba, hiszen, úgy hallották, mulatság lesz. Öltöny, új cipő, lenyalt haj, virág… Csakhogy a bálterem zárva. Betörik, mert bentről hangokat hallanak. A terem üres. S jön a kérdés: akkor most mi lesz? Mit kell tenni, hogy muzsika legyen? Hogy mulatság legyen? Hogy igazi legyen. Ez a kérdés. Egy életen át.
A történet három legényével készülhetünk, remélhetünk, sírhatunk, nevethetünk és bizakodhatunk. Hiszen az nem lehet, hogy nincs mulatság. Muszáj lennie. Lakodalom vagy temetés, lényeg, hogy legyen!
Régi-új Mulatság
17 éve játsszuk. 17 éve hajtogatjuk: „muszáj mulatságnak lenni!” 1999 februárjában a Bárka ideiglenes, Kálvária téri lerobbant épületében született, ott zendített rá a három srác először Cseh Tamás pompás csujogatósára, amit nekünk firkantott le az egyik próbán, ott hangzott el először az örök kérdés: van-e az életben mulatság, értse a szón ki-ki azt, amire vágyik…
„Mire vágyol?” – kérdezi az egyik legény halálba készülő társát, és azóta több, mint háromszázszor hangzott el a válasz: „Muzsikára!”. Hogy ez a muzsika megszólal-e az életünkben, és ha igen, mit kell érte beáldoznunk… Nos, ezt a tétet fogalmazza meg 17. éve a három „srác”: Mucsi Zoli, Scherer Péter és Szikszai Rémusz.
Azóta sok víz lefolyt a Bárka alatt, sőt, az eresztékeken keresztül bizony be is folyt az a víz a belső terekbe, szóval sok minden változott az előadás körül. Bejártuk az előadással Közép- és Kelet-Európát Lengyelországtól Szerbiáig, Romániától Ukrajnáig, Belorussziától Szlovákiáig és Csehországig, játszottuk pincében és padláson, hajléktalanszállón és börtönben, sokszázfős nagyszínházban és pici stúdióban, a szerző is földig hajolt három színész előtt. A három srácból idősödő férfiak lettek, Tamás immár hét éve nincs köztünk, Mrozek is meghalt, Bárka Színház sincs már… És igen, az előadás maga is sok változáson ment keresztül.
Ezért beszélünk „régi-új” Mulatságról. Immár Ördögkatlan-produkcióként az Üllői útról a Nagymező utcába, a Thália Színházba költöztetjük az előadást. Változik a helyszín, de azt reméljük, a siker változatlan lesz. Öregszünk, változunk, s velünk változik az előadás. De a lényeg 17 éve változatlan: „muszáj mulatságnak lenni!”
(Bérczes László, rendező)
Három legény elindul a bálba, hiszen, úgy hallották, mulatság lesz. Öltöny, új cipő, lenyalt haj, virág… Csakhogy a bálterem zárva. Betörik, mert bentről hangokat hallanak. A terem üres. S jön a kérdés: akkor most mi lesz? Mit kell tenni, hogy muzsika legyen? Hogy mulatság legyen? Hogy igazi legyen. Ez a kérdés. Egy életen át.
A történet három legényével készülhetünk, remélhetünk, sírhatunk, nevethetünk és bizakodhatunk. Hiszen az nem lehet, hogy nincs mulatság. Muszáj lennie. Lakodalom vagy temetés, lényeg, hogy legyen!
Van-e mulatság? Mi az a mulatság? A két kérdés ugyanaz a kérdés. Hogy mi is az a mulatság, akkor tudjuk meg, amikor az van. Ha van. Vagy volt. Csakhogy az is meglehet, még csak ezután lesz. Vagy éppen most van, csak nem vesszük észre?
Régi-új Mulatság
17 éve játsszuk. 17 éve hajtogatjuk: „muszáj mulatságnak lenni!” 1999 februárjában a Bárka ideiglenes, Kálvária téri lerobbant épületében született, ott zendített rá a három srác először Cseh Tamás pompás csujogatósára, amit nekünk firkantott le az egyik próbán, ott hangzott el először az örök kérdés: van-e az életben mulatság, értse a szón ki-ki azt, amire vágyik…
„Mire vágyol?” – kérdezi az egyik legény halálba készülő társát, és azóta több, mint háromszázszor hangzott el a válasz: „Muzsikára!”. Hogy ez a muzsika megszólal-e az életünkben, és ha igen, mit kell érte beáldoznunk… Nos, ezt a tétet fogalmazza meg 17. éve a három „srác”: Mucsi Zoli, Scherer Péter és Szikszai Rémusz.
Azóta sok víz lefolyt a Bárka alatt, sőt, az eresztékeken keresztül bizony be is folyt az a víz a belső terekbe, szóval sok minden változott az előadás körül. Bejártuk az előadással Közép- és Kelet-Európát Lengyelországtól Szerbiáig, Romániától Ukrajnáig, Belorussziától Szlovákiáig és Csehországig, játszottuk pincében és padláson, hajléktalanszállón és börtönben, sokszázfős nagyszínházban és pici stúdióban, a szerző is földig hajolt három színész előtt. A három srácból idősödő férfiak lettek, Tamás immár hét éve nincs köztünk, Mrozek is meghalt, Bárka Színház sincs már… És igen, az előadás maga is sok változáson ment keresztül.
Ezért beszélünk „régi-új” Mulatságról. Immár Ördögkatlan-produkcióként az Üllői útról a Nagymező utcába, a Thália Színházba költöztetjük az előadást. Változik a helyszín, de azt reméljük, a siker változatlan lesz. Öregszünk, változunk, s velünk változik az előadás. De a lényeg 17 éve változatlan: „muszáj mulatságnak lenni!”
(Bérczes László, rendező)
Három legény elindul a bálba, hiszen, úgy hallották, mulatság lesz. Öltöny, új cipő, lenyalt haj, virág… Csakhogy a bálterem zárva. Betörik, mert bentről hangokat hallanak. A terem üres. S jön a kérdés: akkor most mi lesz? Mit kell tenni, hogy muzsika legyen? Hogy mulatság legyen? Hogy igazi legyen. Ez a kérdés. Egy életen át.
A történet három legényével készülhetünk, remélhetünk, sírhatunk, nevethetünk és bizakodhatunk. Hiszen az nem lehet, hogy nincs mulatság. Muszáj lennie. Lakodalom vagy temetés, lényeg, hogy legyen!
Van-e mulatság? Mi az a mulatság? A két kérdés ugyanaz a kérdés. Hogy mi is az a mulatság, akkor tudjuk meg, amikor az van. Ha van. Vagy volt. Csakhogy az is meglehet, még csak ezután lesz. Vagy éppen most van, csak nem vesszük észre?
Régi-új Mulatság
17 éve játsszuk. 17 éve hajtogatjuk: „muszáj mulatságnak lenni!” 1999 februárjában a Bárka ideiglenes, Kálvária téri lerobbant épületében született, ott zendített rá a három srác először Cseh Tamás pompás csujogatósára, amit nekünk firkantott le az egyik próbán, ott hangzott el először az örök kérdés: van-e az életben mulatság, értse a szón ki-ki azt, amire vágyik…
„Mire vágyol?” – kérdezi az egyik legény halálba készülő társát, és azóta több, mint háromszázszor hangzott el a válasz: „Muzsikára!”. Hogy ez a muzsika megszólal-e az életünkben, és ha igen, mit kell érte beáldoznunk… Nos, ezt a tétet fogalmazza meg 17. éve a három „srác”: Mucsi Zoli, Scherer Péter és Szikszai Rémusz.
Azóta sok víz lefolyt a Bárka alatt, sőt, az eresztékeken keresztül bizony be is folyt az a víz a belső terekbe, szóval sok minden változott az előadás körül. Bejártuk az előadással Közép- és Kelet-Európát Lengyelországtól Szerbiáig, Romániától Ukrajnáig, Belorussziától Szlovákiáig és Csehországig, játszottuk pincében és padláson, hajléktalanszállón és börtönben, sokszázfős nagyszínházban és pici stúdióban, a szerző is földig hajolt három színész előtt. A három srácból idősödő férfiak lettek, Tamás immár hét éve nincs köztünk, Mrozek is meghalt, Bárka Színház sincs már… És igen, az előadás maga is sok változáson ment keresztül.
Ezért beszélünk „régi-új” Mulatságról. Immár Ördögkatlan-produkcióként az Üllői útról a Nagymező utcába, a Thália Színházba költöztetjük az előadást. Változik a helyszín, de azt reméljük, a siker változatlan lesz. Öregszünk, változunk, s velünk változik az előadás. De a lényeg 17 éve változatlan: „muszáj mulatságnak lenni!”
(Bérczes László, rendező)
Olyan szórakoztató, hogy erre még az anyósunkkal is elmehetünk!
A vendégek: befutott, sármos, negyvenes férfiak. A házigazda: Lady Rosemary, akibe egyetemistaként reménytelenül…
Zseniális festmény: fehér alapon fehér csíkok. A művészet igazi rajongója milliókat áldoz, ha…
