Esőember

Az angol kormánypárt egyik képviselője az ellenzék egyik bombázójával csalja a feleségét, és valószínűleg nem is lenne ebből probléma, ha a hotelszoba ablakában nem találnának meg a randevú éjszakáján egy oda nem illő, férfi hullát… A képviselő a mindig ideges, de nagyon hatékony személyi asszisztensével próbálja megoldatni a helyzetet, de egy hulla mégiscsak egy hulla: a dolog elsimítása legalábbis időveszteséggel és további bonyodalmakkal jár – feltűnik a szerető férje, a képviselő felesége – és a hotel igazgatója sem segít túl sokat, ráadásul egy adott ponton még a hulla is táncra perdül...

Ebben a romantikus-bűnös korban az egyik mulató, az Arizona sarkában egy titokzatos néni üldögél. Senki nem tudja az igazi nevét, se azt, hogy ki volt ő korábban, mielőtt befészkelte magát az egyik sarokba. Szívesen mesél annak, aki leül mellé – történeteiből pedig kibomlik az a hőskor, amikor a mutatványosoknak, színészeknek, énekesnőknek, táncosnőknek, kabaréhősöknek szóló tapsviharban alakult ki a máig világhíres pesti éjszakai élet. A színdarabot ráadásul az eredeti Arizona mulató falai között játsszuk. A falak pedig mindenre emlékeznek…

László nagy feladatot kap a nagymamucikájától: eljött az idő, hogy végre találjon magának egy igazi, belevaló, tűzről pattant menyecskét. Ám ez feladat nem is olyan egyszerű, mint azt ő elsőre gondolta. Útközben találkozik Kapucni-ficni-fecni-pacni urasággal; egy nedves csukával… vagy egy kedves kutyával; egy cumisképű paradicsompofával és nem várt nehézségekbe ütközik. Ajánlom minden gyereknek és gyermeklelkű felnőttnek, aki szeret mulatni. Kemény Henrik Vitéz László történeteiből kiindulva, a hagyományokhoz hűen, de mégis új megközelítésben láthatják a híres, palacsintasütős, vörös sipkás kispajtást.