Program


Dsida Jenő / Vers-estek a Müpában

Dsida Jenő / Vers-estek a Müpában

Közreműködők:
a Katona József Színház művészei
zongora: Darvas Ferenc

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2020. február 6. csütörtök, 20:00

Dsida Jenő a nyugatosok keleti testvére: verszenéje, rímeinek ezernyi árnyalata, kötött és virtuóz formavilága, világirodalmi tájékozottsága egyaránt a Nyugat hagyományához köti. A lap azonban egyetlen versét sem közölte, és halálakor csak Szerb Antal hűvös írásával búcsúzott tőle.

Életében mindössze két verseskötete jelent meg, a Leselkedő magány (1928) és a Nagycsütörtök (1933). 1938 őszén látott napvilágot az Angyalok citeráján, amelynek megjelenését már nem érhette meg. Dsidát aztán sokszor elejtették és többször fölemelték - mégis, költői értékrendünkben máig nincs azon a polcon, amely megilletné. Ebben az is közrejátszhat, hogy a súlyos szívbetegség következtében fiatalon meghalt költő központi témája az elmúlás. A halált a szépség felmutatásával stilizálja költészetté, mások számára is ismerős tapasztalattá, magas művészetté. Dsida Jenő életét korán derékba törte a történelem. Erdély elcsatolásával egyik napról a másikra arra ébredt, hogy egy idegen ország polgára. A kisebbségi lét egyik első és máig egyik legnagyobb tanúságtevője ő. Költészete ennek a hatalmas nyomás alá került öntudatnak is mélyről fakadó fohásza. Mély katolicizmusa, derűs és gyöngéd játékossága, természetimádata szorosan összefonódik a közelítő halál sejtelmével. Költészete az ólálkodó halál képeit hatalmas életvágyával elegyíti. Művészete az emberi létállapot egyik legmegrázóbb és legkifinomultabb felmutatása. Dsida Jenő nemcsak a magyar irodalom egyik ragyogó alakja, hanem a 20. századi világlíra egyik legkülönösebb lobbanása volt.

rendező: Máté Gábor
a műsor összeállítója: Markó Béla

Ajánlatunk


mesejáték gyerekeknek

Tegyük fel, hogy megcsalt a férjem – mit teszek én? Sírok, válok, vagy bosszút állok? Lucienne Vatelin tisztességes feleség, esze ágába nem jut megcsalni a férjét – és az elvét tartja mindaddig, amíg a férje őt meg nem csalja. Viszont, ha ez megtörténne, arra is felkészül: talonban tartja a jóképű Babillont, hogy ha kell, legyen kivel bosszút állni… A hülyéje őrült és szerelmes bohózat – tökéletes nevettető kikapcsolódás szerelmeseknek, friss házasoknak, és hűtlenséget tervezőknek. Megszállott nőcsábászok és bosszúálló feleségek a Thália Színház Nagyszínpadán.

Az angol kormánypárt egyik képviselője az ellenzék egyik bombázójával csalja a feleségét, és valószínűleg nem is lenne ebből probléma, ha a hotelszoba ablakában nem találnának meg a randevú éjszakáján egy oda nem illő, férfi hullát… A képviselő a mindig ideges, de nagyon hatékony személyi asszisztensével próbálja megoldatni a helyzetet, de egy hulla mégiscsak egy hulla: a dolog elsimítása legalábbis időveszteséggel és további bonyodalmakkal jár – feltűnik a szerető férje, a képviselő felesége – és a hotel igazgatója sem segít túl sokat, ráadásul egy adott ponton még a hulla is táncra perdül...

Ajánló


A vendégek: befutott, sármos, negyvenes férfiak. A házigazda: Lady Rosemary, akibe egyetemistaként reménytelenül szerelmesek voltak. De feltámad a remény most,…

Minden normális, modern férfinak három menyasszony az ideális, csak légiutas-kísérők legyenek, és menetrend szerint elkerüljék egymást.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



Kövesse közösségi oldalainkat!

Legyen részese minden pillanatnak!

Kövessen bennünket közösségi felületeinken, hogy ne maradjon le a friss hírekről, kulisszatitkokról és a Thália Színház legizgalmasabb újdonságairól.