BUDAFOKI/3 - BACH // CSAJKOVSZKIJ // BALOG // BERÁN

A ma elhangzó D-dúr szvit (BWV 1069) autográf kézirata nem maradt fenn, keletkezésének idejéről csak annyi állítható biztosan, hogy 1731-ben elhangzott a Collegium Musicum valamelyik hangversenyén: a legkorábbi fennmaradt forrás egy 1731-es szólamanyag. A D-dúr szvitet  (létezik egy másik is 1068-as számmal a Bach életműben) fényesebb zenekarra írta Bach, és jól elkülönül benne három hangszeres kórus, a trombiták az üstdobbal, a három oboa a fagottal, illetve a vonóskar. A Lully kezében megszilárdult francia nyitány az alábbi sémára épül: nagyszabású, ünnepélyes bevezetőt virgonc és virtuóz fúga követ. Ezt követik a hagyományos tánctételek: A gavotte eredetileg francia paraszttánc volt, s a 16. században vált kifinomultabbá, amikor udvari körökben is népszerű lett, karaktere mérsékelten élénk, a korabeli leírások szerint “olyan örömet fejez ki, amely sohasem veszíti el az önkontrollját”. A gavotte-hoz hasonlóan a bourrée is népi táncként kezdte a karrierjét, s hasonló utat járt be, amíg stilizált műzenévé vált, tempója valamivel gyorsabb, karaktere ugyancsak örömteli. A leghíresebb francia udvari tánc a menüett, amely kezdetben élénk tánc volt, lelassulásának az volt a konkrét oka, hogy az öregedő XIV. Lajos elrendelte: játsszák a menüetteket lassabban, mivel számára túl megerőltető volt a gyors tánc. A szvit a Résouissance (jelentése: vidám szórakozás) tétellel zárul, melynek karaktere pergő tűzijáték, ahol ismét trombiták, oboák, üstdob, vonósok és continuo szerepelnek. A tételben nem is Lully, hanem mintha Handel zenéje és pompázatos hangszerelése köszönne vissza kísérteties módon.

Bach A-dúr zongoraversenye – mely eredetileg csembalóra és vonószenekarra íródott – a szerző billentyűs versenyművei közül a negyedik. Keletkezését homály fedi, a zenetörténészek szerint a legvalószínűbb, hogy egy elveszett, másik hangszerre írt versenymű későbbi átdolgozása. Mai hangversenyünkön a szólót Balog József szólaltatja meg. Balog József generációjának egyik legtehetségesebb zongoristája, briliáns technikájával és érzékeny, mély zeneiségével kivívta a kritikusok elismerését és a közönség szeretetét, zenekarunk gyakori vendége. Mintegy ezer koncertet adott szólistaként és kamarazenészként a világ 3 kontinensének több mint 25 országában, zongoraművészi tevékenysége mellett a világ nagynevű intézményeiben tart mesterkurzusokat. A többszörös nemzetközi díjjal kitüntetett művész 2018-ban Liszt Ferenc-díjban részesült.

„Rettenetesen szeretem ezt a szerenádot…” írta a komponista nem sokkal a mű elkészülte után a kiadójának, s a közönség azonnal csatlakozott hozzá: már a nagy sikerű december 21-i, moszkvai bemutatón felismerte, hogy remekművet hall, s a Vonósszerenád azóta is Csajkovszkij egyik legnépszerűbb darabja. A mű a klasszikus, négytételes szimfóniák és vonósnégyesek formáját követi, a „scherzo” funkciójú keringővel a második helyen. A zeneszerző mindegyik tételnek külön címet adott. Az első tétel címe: „Darab szonatina-formában”. A fényes, tömör vonóshangzással megszólaló lassú bevezetés különös hangsúlyt kap a műben: visszatér a nyitótétel, illetve a finale végén is, mintegy keretbe foglalva a teljes kompozíciót. A lehelet könnyű, „tündértánc”-szerű melléktéma Csajkovszkij balettzenéinek rokona (egyes elemzői szerint a Vonósszerenád a szerző „negyedik balettje” – nem véletlenül született meg később erre a zenére Balanchine híres koreográfiája). Az artikuláció finomságaival ellenállhatatlanul táncossá tett, tüneményes „Walzer” tételt már az ősbemutatón meg kellett ismételni, s azóta is szinte önálló életet él. Az egyetlen, romantikusan szárnyaló témát feldolgozó harmadik tétel („Élégie”) új színt hoz a műbe: bevezetése mintha egy négysoros orosz népdalt idézne. A „Finale (tema russo)” címmel maga a szerző is hirdeti, hogy a finale alapanyaga immár valódi orosz népdal – nem is egy, hanem kettő: az egyik a lassú bevezetés, a másik a gyors szonáta tétel főtémája. Ugyanakkor a gyors tételbe való átvezetés szellemessége, s a főtéma kontratánc-karaktere egy bécsi klasszikus szerző, Joseph Haydn nevét juttatja eszünkbe.