A helység kalapácsa
A Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkciója
A Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkciója
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Onsdag, 13. Maj 2026 19:00
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa
Ez a történet sem csak úgy kezdődik, hogy a falu templomában a mise véget ért. A nép elhagyja a templomot. Csend lesz. De egyszercsak hortyogás hallatszik. Az egyik sarokban egy ember alszik. Fölébred, és az ajtó felé indul. Lenyomja a kilincset, de hiába. Az ajtó zárva van. Az ember átlátja a helyzetet, és nem rázza tovább az ajtót: tudja, hogy bezárták. Gondolkodni kezd, hogy hogyan juthatna ki. Az ablakon nem ugorhat ki, mert még a nyakát is kitörné. Eszébe jut egy ötlet. Hiszen hajtja a vágy!
Ahogy az eredeti mű sem csak ennyiről szól, úgy a beregszászi előadás is több, mint szimpla történetmesélés, mert most is – mint mindig – a színház nyelvén fejezik ki mindazt, amit az életről, a világról gondolnak, azaz hogy „színházat csinálni” akkor is, most is „a legjobb dolog-log-log-log!”
Szereposztás:
Fejenagy, a helyi kovács, azaz „a helység kalapácsa”................................................................. Szabó Imre
Erzsók asszony, a „szemérmetes” kocsmatulajdonos.................................................................. Gál Natália
Erzsók asszony, eladósorban lévő lányai..................................................................................... Mónus Dóra
A helybeli „lágyszivü” kántor......................................................................................................... Sőtér István
Bagarja úr, a csizmakészítő, a „béke barátja”............................................................................... Szilvási Szilárd
Harangláb, a „fondor lelkületű egyházfi”....................................................................................... Jakab K. Tamás
Vitéz Csepü Palkó, az istállósfiú, azaz „a tiszteletes két pej csikajának jókedvű abrakolója”....... Ferenci Attila
Márta, a kántor „amazontermészetü” felesége............................................................................. Fornosi D. Júlia/Polyák Anita
Petőfi, bíró.................................................................................................................................... Séra Dániel
Kisbíró........................................................................................................................................... Rajkó Balázs
Hercegek, grófok, válogatott cigánylegények: Orosz Ibolya, Orosz Melinda, Vass Magdolna
Az előadás hossza szünet nélkül 1 óra 40 perc
Két megkopott hírű humorista egy különös színházban készül nagy visszatérésére. A hely azonban baljós hírű: a legenda szerint egy színésznő szelleme kísért az épületben, aki közel száz éve nem hagyta el a színpadot. Ahogy közeledik a premier, a próbák egyre furcsább fordulatot vesznek, és lassan senki sem tudja biztosan, mi tartozik a darabhoz – és mi történik valójában. A brit kultszerzők fekete humorú története most Magyarországon először kerül színpadra a Thália Színházban: egy showelemekkel teli horrorvígjáték, ahol a nevetés és a rettegés veszélyesen közel kerül egymáshoz.
Egy olasz tengerparti kastélyban minden adott a tökéletes nyaraláshoz – amíg egy véletlenül kihallgatott szenvedélyes éjszakai jelenet mindent fel nem borít. Amikor a fiatal zeneszerző, Ádám Albert azt hiszi, hogy menyasszonya hűtlen, két barátja, Turay és Gál, a két ünnepelt színházi szerz, azonnal cselekedni kezd: ha a valóság összetöri a szívét, akkor új valóságot kell írni. Egyetlen nap alatt megszületik egy különös terv: egy darab, amelynek célja, hogy megmentse a szerelmet. Molnár Ferenc legendás vígjátéka most zenés formában, vadonatúj dalokkal érkezik a Thália Színház Nagyszínpadára – ahol a színház maga válik a legnagyobb trükké.
„Nem fiatalok. Nem szépek. Nem hibátlanok. De ma este színpadra lépnek, és le sem engedjük őket, míg nem marad – alul semmi!”
Rolly és Stevie, apa és fia, mintegy családi vállalkozásként dolgoznak a nagymenő, férfiakat könnyedén maga mögé utasító, egyedi stílusú Shirley…
Minden normális, modern férfinak három menyasszony az ideális, csak légiutas-kísérők legyenek, és menetrend szerint elkerüljék egymást.
Fredrik Backman világsikerű regénye és a népszerű film után a történet most először látható magyar színpadon. Az Arizona Stúdió intim…
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.