Podujatie


A doktor úr
2

A doktor úr

Molnár Ferenc: A doktor úr
bohózat két felvonásban

 Viac

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: streda, 30. máj 2012, 19:00

Az ország határain kívül Molnár Ferenc a magyar irodalom egyik legismertebb képviselője. Apja Genfbe íratta be egyetemre, ahol egy évig nemzetközi büntetőjogot hallgatott. Molnár azonban hamarosan az írói pálya iránt kezdett érdeklődni. Először a Budapesti Napló alkalmazta fordítóként, majd saját írásait is közölték. 1898-ban jelent meg első novelláskötete. Beöthy László, a Nemzeti Színház frissen kinevezett igazgatója felkérte Molnárt a kor szellemét tükröző, új magyar vígjáték megírására. Molnár évekkel később megjegyezte, hogy ha nem rendelnek tőle darabot, akkor sose fordult volna a színpad felé. Később a Vígszínháznak is eladta a művet, tiltakozásul az ellen, hogy Beöthyt menesztették pozíciójából. Így végül 1902 novemberében a Vígszínházban mutatták be a darabot.

Maga Molnár így fogalmazta meg saját színpadi esztétikáját: „Nem vagyok híve annak a felfogásnak, hogy a színház szószék. Minden népgyűlési szónoklatot alkalmasabbnak tartok propaganda céljára, mint a színházi előadást. A függöny mögött álomvilág van, s ha a függöny legördült, máris tovatűnt, s az élet változatlanul megy tovább”.

A doktor úr cselekménye szerint dr. Sárkány ügyvéd azáltal lett híres, hogy többször is zseniálisan szónokolt védence, Puzsér, hivatásos betörő érdekében. Puzsér minden alkalommal hátrahagy ügyvédjének egy-egy ügyesen kigondolt jelet, mely megkönnyíti a védelmét. Az ügyvédnek tehát éppolyan szüksége van Puzsérra, mint fordítva. Dr. Sárkány így nyilatkozik a darab kulcsfigurájáról: „Hát ki hozza ide a legszebb bűnügyeket? Puzsér! Ki jár éjszakáról éjszakára a sipisták kávéházaiban, hogy csekély ügynöki díjért a legszenzációsabb védelmeket közvetítse? Puzsér! Ki hozta rongyos kis tiszteletdíjért a Soroksári úti háromszoros rablógyilkosságot az én irodámba, holott mások vagyonokat ígértek érte? Ki az összes gonosztevők barátja, bizalmasa, tanácsadója? Ki ajánl nekik ügyvédet? Ki jelenti be hetekkel előre a lopásokat és a szerb disznókereskedők kifosztását? Ki hozza a legérdekesebb, a legtapasztaltabb, a legesküvőbb tanúkat? Puzsér, Puzsér és Puzsér! Az egész irodám őrajta alapszik, ő az én jobb kezem, az én bal kezem, az én legfontosabb kliensem, az én primadonnám! Kérem védencem felmentését.”

Naša ponuka


A vendégek: befutott, sármos, negyvenes férfiak. A házigazda: Lady Rosemary, akibe egyetemistaként reménytelenül szerelmesek voltak. De feltámad a remény most, a legszebb férfikorban. Húsz éve várt egyéjszakás kaland az oxfordi kollégisták találkozóján. Hét férfi és egy nő – mindenki egyért, egy mindenki ellen.

„Nem fiatalok. Nem szépek. Nem hibátlanok. De ma este színpadra lépnek, és le sem engedjük őket, míg nem marad – alul semmi!”

Egy amerikai kisvárosban élő egyetemista társaság minden hétvégén vacsorát ad, ahol egy-egy meghívott vendéggel vitaestet tartanak a világ megjavításának lehetőségeiről. Egy alkalommal az aktuálisan kiszemelt vendég helyett váratlanul más érkezik a házhoz, de ők gyanútlanul beengedik az idegent. A békés, világjobbító szándékkal rendezett vacsora hamarosan gyilkos fordulatot vesz, az események láncolata pedig olyan lavinát indít útjára, ami elképesztő méreteket ölt…

Tipy


Az angol kormánypárt egyik képviselője az ellenzék egyik bombázójával csalja a feleségét, és valószínűleg nem is lenne ebből probléma, ha…

Minden normális, modern férfinak három menyasszony az ideális, csak légiutas-kísérők legyenek, és menetrend szerint elkerüljék egymást.

Sherlock Holmes megint szemben találja magát az ördögi Moriarty professzorral. Bohémia királyát egy nemzetközi kémkalandban valakik megzsarolják. Sherlock Holmesnak ezügyben…

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.



Kövesse közösségi oldalainkat!

Legyen részese minden pillanatnak!

Kövessen bennünket közösségi felületeinken, hogy ne maradjon le a friss hírekről, kulisszatitkokról és a Thália Színház legizgalmasabb újdonságairól.