Artyści
Linda Verebes
Színművész, beszédtanár.
18 éves kora óta színháznál, 20 éves kora óta színésznőként dolgozik. 1998-tól két évig az Új színház Stúdiójába járt, mellette a Radnóti Színházban és a Szkénében játszott. 2001-ben a Szolnoki Szigligeti Színházba szerződött, és összesen négy évadot töltött az alföldi teátrumban. Közben vendégművészként játszott a…
Aktualne tytuły
Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.
Színművész, beszédtanár.
18 éves kora óta színháznál, 20 éves kora óta színésznőként dolgozik. 1998-tól két évig az Új színház Stúdiójába járt, mellette a Radnóti Színházban és a Szkénében játszott. 2001-ben a Szolnoki Szigligeti Színházba szerződött, és összesen négy évadot töltött az alföldi teátrumban. Közben vendégművészként játszott a Szegedi Nemzeti Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Pécsi Nemzeti Színházban és a Győri Exínházban. 2004-ben a Budapesti Kamaraszínházhoz szerződött és annak egészen sajnálatos bezárásáig (2012) a tagja is maradt. Azóta szabadúszóként a Játékszínben és a Karinthy Színházban játszott, valamint az ország számos városában a férjével létrehozott kétszereplős önálló produkciójukkal, a Mr. és Mrs. című előadással vendégszerepeltek. 2013-ban végzett az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán logopédia szakon, azóta beszédtanárként tanít többek között a Baltazár Színházban is.
Színházi szerepei:
Sirály (1999)
Bodnárné (2000)
Két úr szolgája (2000)
Phaedra 2000 (2000)
A meggyeskert (2001)
Álomszonáta (2001)
Marica grófnő (2001)
Isten, császár, paraszt (2001)
Lucifer Show (2002)
Az utolsó tangó Párizsban (2002)
Catullus (2002)
Ivanov (2003)
Amy világa (2004)
Egy csepp méz (2004)
Mesél a bécsi erdő (2004)
Tündérlaki lányok (2004)
Az élő holttest (2006)
Az ifjúság édes madara (2006)
Hamlet, dán királyfi (2006)
Blikk (2007)
Mr. és Mrs. (2010)
Árpádház (2011)
Teljes napfogyatkozás (2011)
Egyenlőség (2012)
Szerepei a Veres 1 Színház 2019/2020-as évadában:
Egérfogó
Pletykafészek
Hogyan nevezzelek?
A Veres 1 Színház bemutatja - Neil Simon: Pletykafészek
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Claire Ganz
Agatha Christie Fesztivál - Agatha Christie: Az egérfogó
Nr1Media- Mollie Ralstone
Agatha Christie: Az egérfogó
Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete- Mollie Ralston
Agatha Christie: Az egérfogó
Veres 1 Színház- Mollie Ralston
Agatha Christie: Az egérfogó
Veres 1 Színház- Mollie Ralston
Agatha Christie: Az egérfogó
Veres 1 Színház- Mollie Ralston
Agatha Christie: Az egérfogó
Veres 1 Színház- Mollie Ralston
Agatha Christie: Az egérfogó
Hankó István Művészeti Központ- Mollie Ralston
Agatha Christie: Az egérfogó
Veres 1 Színház- Mollie Ralston
Agatha Christie: Az egérfogó - A Veres 1 Színház előadása
Általános- Mollie Ralston
Aposztróf - "Vagyok az élő suhanás" - Szabó Magda arcai - Várkert irodalom
Várkapitányság Nonprofit Zrt.- Színművésznő, beszédtanár.
Árpádház
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.- Aktor
Az egérfogó
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház- Aktor
Az egérfogó
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Mollie Ralston
Az egérfogó
Karinthy Színház- Mollie Ralston
Az egérfogó
RaM Colosseum- Mollie Ralston
Egérfogó - törölt
Gyulai Várszínház- Mollie Ralston
EKMK: MR ÉS MRS- színházi előadás. Előadók: Verebes Linda és Pindroch Csaba.
Egri Kulturális és Művészeti Központ- Előadja
Felnőtt Színház - Agatha C.: Az egérfogó
Csili Művelődési Központ- Aktor
Felnőtt Színház - Hogyan nevezzelek?
Csili Művelődési Központ- Élisabeth
Felnőtt színház - Hogyan nevezzelek?
Csili Művelődési Központ- Aktor
Hab a tortán! mesesorozat Mesél: Pindroch Csaba és Verebes Linda
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Aktor
Hogyan nevezzelek
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Elisabeth
Hogyan nevezzelek?
Móricz Zsigmond Színház- Élisabeth
Hogyan nevezzelek?
Hírös Agóra- Élisabeth
Hogyan nevezzelek?
Belvárosi Színház- Elisabeth
Hogyan nevezzelek?
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Aktor
Hogyan nevezzelek?
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Élisabeth
Hogyan nevezzelek?
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd- Inne
MA ESTE SZABAD A KECÓ! - bulvár burleszk
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Linda Lodge
Mr és Mrs
Hybrid Művészeti Kulturális Nonprofit Kft.- Aktor
Mr és Mrs
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Aktor
Mr és Mrs
Broadway Ticket Hungary Kft..- Aktor
Mr. & Mrs.
Kisfaludy Színház- Aktor
Mr. és Mrs.
Komlói Színház- és Hangversenyterem- Aktor
Mr. és Mrs.
Békéscsabai Jókai Színház- Aktor
Mr. és Mrs.
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Inne
Mr. és Mrs.
Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete- Aktor
Mr. és Mrs.
Szarvasi Vízi Színház- Aktor
Mr. és Mrs.
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Producer
Mr. és Mrs.
Sacravia Színház- Aktor
Mr. és Mrs.
Thália Színház- Aktor
Mr. és Mrs.
Veszprémi Petőfi Színház- Mrs.
Mr. és Mrs.
Óbudai Kultúrális Központ- Aktor
Mr. és Mrs.
Thália Színház- Aktor
Mr. és Mrs.
Thália Színház- Aktor
Mr. és Mrs.
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- MRS.
Mr. és Mrs.
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.- Aktor
MR. ÉS MRS.
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- MRS.
Mr. és Mrs.
Lovarda- Aktor
MR. ÉS MRS. - Életfa Program Produkció
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Aktor
MR. ÉS MRS. - Életfa Program Produkció
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Inne
Mr. és Mrs. - Pár-bajok 5 színben
Hírös Agóra- Aktor
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház- Claire Ganz
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház- Claire Ganz
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház- Claire Ganz
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház- Claire Ganz
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház- Claire Ganz
Neil Simon: Pletykafészek
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Claire Ganz
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház- Claire Ganz
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház- Claire Ganz
Nyári színház: Mr. & Mrs. - Pindroch Csaba és Verebes Linda
MediaEvent- Aktor
Patelliere-Delaporte: Hogyan nevezzelek?
Veres 1 Színház- Élisabeth
Patelliere-Delaporte: Hogyan nevezzelek?
Veres 1 Színház- Elisabeth
Patelliére-Delaporte: Hogyan nevezzelek?
Veres 1 Színház- Élisabeth
Patelliére-Delaporte: Hogyan nevezzelek?
Veres 1 Színház- Elisabeth
Peter Quilter: Mr. és Mrs.
Veres 1 Színház- Aktor
Peter Quilter: Mr. és Mrs. - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Aktor
Peter Quilter: MR. ÉS MRS. - vígjáték két felvonásban
Kölcsey Központ- Aktor
Peter Quilter: Mr. és Mrs.- prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Aktor
Segítség megnősültem! - Pindroch Csaba egyszemélyes komédiája
Általános- Producer
Segítség, megnősültem!
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Producer
Segítség, megnősültem!
Thália Színház- Producer
Segítség, megnősültem!
6szín- Producer
Segítség, megnősültem!
Veres 1 Színház- Producer
Segítség, megnősültem! - pezsgővel
Thália Színház- Producer
SEGÍTSÉG, MEGNŐSÜLTEM! - Pindroch Csaba egyszemélyes komédiája
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Inne
SEGÍTSÉG, MEGNŐSÜLTEM! - Pindroch Csaba egyszemélyes komédiája
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Inne
Tacoma Concert Band -jótékonysági koncert
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Műsorvezető
Teljes napfogyatkozás
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.- Mathilde
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Pletykafészek - Bohózat
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Claire Ganz
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Hogyan nevezellek - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Elisabeth
Tisztogatás
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.- Ingel Pekk
Zuglói Nyári Színház 2012. - Mr. és Mrs.
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány- Aktor
Polecamy
Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.