Robert Harling: Acélmagnóliák - prózai színpadi előadás

Emma és Tom életük hétvégéjére készülnek. Kivesznek egy házat egy eldugott faluban. A helyről az a hír járja, hogy aki ott eltölt egy éjszakát, transzcendens élményben lesz része, sorsfordító felismerésekre jut és olyan kérdésekre is válaszokat kap, amelyeket fel sem tett. A fiatal szerelmespárt behűtött pezsgő várja. Boldogan koccintanak a miniszabira, amikor kattannak a zárak. Se ki, se be. Se térerő, se net, se tévé. Ráadásul lecsap a vihar, vadul tépázza az ablakokat és az idegeket. És ha mindez nem lenne elég, még egy rejtélyes látogató is előbukkan a semmiből.

Az angol kormánypárt egyik képviselője az ellenzék egyik bombázójával csalja a feleségét, és valószínűleg nem is lenne ebből probléma, ha a hotelszoba ablakában nem találnának meg a randevú éjszakáján egy oda nem illő, férfi hullát… A képviselő a mindig ideges, de nagyon hatékony személyi asszisztensével próbálja megoldatni a helyzetet, de egy hulla mégiscsak egy hulla: a dolog elsimítása legalábbis időveszteséggel és további bonyodalmakkal jár – feltűnik a szerető férje, a képviselő felesége – és a hotel igazgatója sem segít túl sokat, ráadásul egy adott ponton még a hulla is táncra perdül...

Ki ne ismerné Pom Pomot, Gombóc Artúrt, Órarugógerincű Felpattanót, Radírpókot, a Nagy Hoh-ho-ho Horgászt, Mirrmurrt vagy akár Süsüt, az egyfejű sárkányt? A magyar meseirodalom különös figurái ők: különc, esendő, mégis szeretetre méltó hősök, akik első pillantásra kilógnak ugyan környezetükből, mégis épp különlegességük révén tanítanak elfogadásra, bátorságra, barátságra és önazonosságra.