Nagyzenekari koncert: Beethoven, R. Strauss

Alina Ibragimova (hegedű)
vezényel: Fischer Iván

Két korszakhatáron alkotó zeneszerző, egy nagyszabású hegedűverseny és egy monumentális hangzású balett kerül a BFZ műsorára. Beethoven egyetlen hegedűversenyének szólistája az az Alina Ibragimova, aki korhű és modern hangszeren egyaránt otthonosan mozog, repertoárja a barokktól a vadonatúj művekig terjed. A sokoldalú orosz művész előadásai a The Guardian kritikusa szerint közvetlenek és őszinték. 1775-ös Anselmo Bellosio-hegedűjének hangját nem csak díjnyertes lemezeiről ismerheti a hazai közönség: Ibragimova 2022-ben Prokofjev versenyművével állt a Fesztiválzenekar élére. Ezúttal a „hegedűversenyek fejedelme” van soron. A szünet után egy kuriózum, Richard Strauss első befejezett balettzenéje, a József és Potifárné bibliai történetét elmesélő József-legenda szólal meg.
Bár korábban komponált már hegedűre és zenekarra, Beethoven életművében kizárólag az Op. 61-es alkotás viseli a hegedűverseny nevet. A darab – a zeneirodalom számos világhírű hegedűversenyéhez hasonlóan – a szólóhangszer számára az egyik legkényelmesebb hangnemben, D-dúrban íródott, és háromnegyed órás terjedelmével kitölt egy teljes félidőt. Ez a hangnem olyannyira hegedűszerű, hogy hiába írta át az elsősorban zongorista szerző zongoraversennyé a művet, csak az eredeti változat aratott sikert. A közönség már az 1806-os premieren is lelkesedett, a kritika azonban túlzott újszerűséget kiáltva fenntartásokkal kezelte a darabot. A zenekari próba nélkül lezajló bemutatón a megrendelő, Franz Clement blattolta a szólót. A kor híres hegedűse nemcsak kitűzte a premier időpontját, de rendszeresen a szerző nyakára is járt, hogy ellenőrizze, megfelelően halad-e a munka. A mű virtuozitást igénylő akadályaival és mélységesen érzéki lírájával duplán nehéz feladat elé állítja a hegedűst. A szokatlan megoldásként négy dobütéssel induló, szonátaformájú első tétel után variációs lassú tétel, majd vadászatra emlékeztető rondófinálé következik.
Operákat komponált, közben balettról fantáziált – Richard Strauss első balettje mégis sokat váratott magára. Ugyan már 1900-ban elkezdett dolgozni egy Kythere című táncművön, de egészen 1912-ig kellett várnia, hogy a balettvilág minden csillaga ideálisan álljon. Ekkor ajánlott neki témákat az Elektra, a Rózsalovag és az Ariadné librettistája, Hugo von Hofmannstahl, akivel végül Jákob kedvenc fia, József fordulatokban gazdag történetében állapodtak meg. A legfőbb motiváció azonban nem a téma, hanem Szergej Gyagilev felkérése volt, illetve a később meghiúsult ígéret, miszerint József szerepét a legendás Vaclav Nyizsinszkij táncolja majd. A bemutatót a Párizsi Operában tartották 1914 májusában a szerző vezényletével és Leonyid Mjaszin főszereplésével. A háború kitörése és a Strausshoz képest is elképesztő zenekari apparátus – négyszeres fafúvóskar, négy hárfa, billentyűsök, ütőhangszerek, osztott vonósok – közösen járult hozzá a mű elfeledéséhez. A Potifár palotájában játszódó történet számos egzotikus és izgalmas tánctételt tartalmaz: szerelem, küzdelem, természetfeletti, csábítás, gyűlölet, hisztéria, kínzás és mennyei segítség teszi színessé nemcsak a szüzsét, a zenét is.