Program


Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - Az ibolya

Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - Az ibolya

„Az elnök úr igazán büszke lehet arra, hogy „így” rendelkezésére áll úgyszólván az egész emberiség.”
„Kedves öreg barátom… az, amit maga az egész emberiségnek nevez, az szégyellje magát.”

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2023. augusztus 16. szerda, 20:30

Nemzeti Klasszikusok Napjai – Molnár Ferenc Napok
MOLNÁR FERENC: Egy, kettő, három – Az ibolya
A Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház közös bemutató produkciója

Párban szép az élet, hát, még ha egy bankigazgató (Egy, kettő, három…) és egy színházigazgató (Az ibolya) édes-sanyarú sorsát vetheti össze a közönség egy este, egy színpadon, két előadás során. De messzire menő következtetéseket nem kell levonni: mindkét hős (és holdudvara) magáért beszél, mindkét történet egy-egy „napi bölcselet”, rácsodálkozás a karrierre, hatalomra, és nem utolsó sorban a szerelemre, azóta sem változó világunkban. Mert ami változott, az „csak” a stílus, kérem szépen, s habár a mai elegancia csupán egy fényes gomb egy száz évvel ezelőtti frakkon vagy zsaketten, az igény megmaradt. S ezzel együtt a problémák megoldásával járó édes-bajos küzdelmek is.

Alkotók
Díszlettervező: Székely László
Jelmeztervező: Tordai Hajnal
Ügyelő: Lovass Ágnes
Súgó: Gróf Katalin
Rendezőasszisztens: Trimmel Ákos
Rendező: RÁTÓTI ZOLTÁN

EGY, KETTŐ, HÁROM

Mi történik, ha Norrison úr, egy bank vezérigazgatója rádöbben, hogy a családjánál immár fél éve vendégeskedő Lydia, aki egy amerikai autóipari konszern tulajdonosának a lánya, szerelembe, majd teherbe esik? Az illető (tettes) egy egyszerű taxisofőr, aki ily módon, hirtelen kilép az ismeretlenség homályából. Ennek nem éppen pozitív hozadéka viszont, hogy küllemét, jellemét, és státuszát azonnal meg kell változtatni, különben dugába dől a bank és az autóipari konszern, már eltervezett, közös jövője. A lány szülei ugyanis, akik már Európában utazgatnak, egy órán belül megérkeznek, látogatóba. A feladat tehát, fából vaskarikát, egy óra alatt… Norrison úr, fontossága teljes tudatában, a percenként múló idővel versenyt futva, munkához lát.

Szereplők
Norrison - SCHNELL ÁDÁM
Titkár - BODROGI GYULA
Dr. Faber - KRISTÁN ATTILA
Gróf Dubios-Schottenburg - TÓTH LÁSZLÓ
Félix - RÁCZ JÓZSEF
Dr. Pinsky / Főszabász - SZÉP DOMÁN
Antal - Holló Patrik
Lydia - Varga Anna / Reiter Zita
Kuno kisasszony - Domokos Éva
Brasch kisasszony - Stauróczky Éva
Posner kisasszony - Szalma Lenke
Petrovics kisasszony - László Rebeka
Lind kisasszony - Bubik Réka
Divatárus / Károly - Csikós Máté
Osso - Ficsor Milán
Ciring - Bangó Ernest
Dr. Wolf / Kristián - Stenhuis Raul
Szolga - Nagy Botond

AZ IBOLYA

Mi sem természetesebb egy színházban, minthogy időnként női kóristákat kell felvenni egy készülő operetthez. Nem is keveset, nyolcat-tízet. A meghallgatás persze nem csak az énektudásra összpontosít, fontos a személyes háttér, a motiváció, és a jellem kifürkészése is. Ez a dolga az Igazgatónak, aki tiszta lelkiismerettel, és kigyúrt erkölcsi magatartással lát munkához. Vagyis, a felkínálkozás, ami történhet en face (pofába, arcátlanul), vagy átgondolt és kikezdhetetlen női ravaszsággal, nem biztos, hogy a jelentkező hölgy malmára hajtja a vizet. Sőt. Az unalomig megélt próbálkozások, horribile dictu, még az igazi tehetséget is sarokba szorítják, azaz kitessékelik a direktori irodából. De azután, talán a terhet megosztandó, megjelenik a szerző, és egy szerepcserével magára vállalva a „kasztingolás” ódiumát, azonnal szerelembe esik Ilonkával, az egyik szerény, de öntudatos jelentkezővel. S ha a kör itt nem is zárul be, a tanulság levonható: légy szerény, mint az ibolya, akit… Függöny?

Szereplők
Igazgató - KRISTÁN ATTILA
Szolga - RÁCZ JÓZSEF
Zeneszerző - FICSOR MILÁN
Roboz kisasszony - Domokos Éva
Márkus kisasszony - Varga Anna / Reiter Zita
Rakolnoki kisasszony - Szalma Lenke
Thúz kisasszony - Stauróczky Éva
Széll kisasszony - Reiter Zita / Varga Anna
Ilonka - Bubik Réka / László Rebeka

Ajánlatunk


A Flódni egy különleges, szórakoztató színházi élmény, ahol a humor, a kultúrtörténet és az improvizáció találkozik. Stahl Judit 2023 szeptemberében indította el új színpadi vállalkozását, amely már az első előadásokkal nagy sikert aratott: a premierek jegyei néhány nap alatt elfogytak, azóta pedig országszerte számos telt házas előadást ért meg.

Egy békebeli fürdő egy békebeli városban. Mindenki üdül, kikapcsolódik, és rajongva ünnepli őfelsége születésnapját. Egy fiatal özvegy és egy délceg kapitány szerelembe esik – együtt lovagolnak, táncolnak, múlatják az időt a medence partján, miközben a mama lelkesen bridzsezik az udvarlóval. Természetesen mindig a mama nyer.

Egy olasz tengerparti kastélyban minden adott a tökéletes nyaraláshoz – amíg egy véletlenül kihallgatott szenvedélyes éjszakai jelenet mindent fel nem borít. Amikor a fiatal zeneszerző, Ádám Albert azt hiszi, hogy menyasszonya hűtlen, két barátja, Turay és Gál, a két ünnepelt színházi szerz, azonnal cselekedni kezd: ha a valóság összetöri a szívét, akkor új valóságot kell írni. Egyetlen nap alatt megszületik egy különös terv: egy darab, amelynek célja, hogy megmentse a szerelmet. Molnár Ferenc legendás vígjátéka most zenés formában, vadonatúj dalokkal érkezik a Thália Színház Nagyszínpadára – ahol a színház maga válik a legnagyobb trükké.

Ajánló


Két megkopott hírű humorista egy különös színházban készül nagy visszatérésére. A hely azonban baljós hírű: a legenda szerint egy színésznő…

Gubik Petra énekes-dalszerzőként saját útját járja: első szólóalbuma 2022-ben jelent meg „Ez van, ez!” címmel, majd 2024-ben a „Mi van…

Egy televíziós vetélkedő, amelyet milliók néznek. Egy kérdés, amely egymillió fontot ér. És egy győzelem, amely pillanatok alatt országos botránnyá…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



Kövesse közösségi oldalainkat!

Legyen részese minden pillanatnak!

Kövessen bennünket közösségi felületeinken, hogy ne maradjon le a friss hírekről, kulisszatitkokról és a Thália Színház legizgalmasabb újdonságairól.