Gyöngyszemek 2.

GYÖNGYSZEMEK 2.

Műsor:
Puccini: Krizantémok
Debussy: Szakrális és profán táncok hárfára és vonósokra
Bartók: Divertimento
Mahler: V. szimfónia – Adagietto

Közreműködik: Kodály Filharmonikusok
Vezényel: Bényi Tibor

Talán nem véletlen, hogy azok a 19-20. század fordulóján alkotó zeneszerzők, akik a nagyzenekari hangzás és hangszerelés virtuóz mesterei voltak, szerényebb előadói apparátus esetén is színgazdag kompozíciókat alkottak. A Kodály Filharmonikusok hangversenye bizonyítja majd ezt az állítást.

Puccini 1890-ben komponálta I Crisantemi (Krizantémok) című művét. Az eredetileg vonósnégyesre szánt darab a zeneszerző barátja, Amadeo di Savoia herceg halálára íródott, mindössze egyetlen éjszaka alatt. A krizantém a hagyomány szerint hősiességet, hűséget és gyászt jelképező virág, ez a magyarázata a címadásának. A hármas tagolású elégikus mű két témára épül, melyeket a komponista pár évvel később bemutatott Manon Lescaut című operájának utolsó felvonásában felhasznált. Talán ekkor merült fel a vonószenekari megszólaltatás lehetősége is. Puccini egyébként valaha írt legszebb művének tartotta a Krizantémokat.
 
A zeneszerzők a romantikától kezdve gyakran alkalmazták a hárfát, mint zenekari hangszert, az impresszionisták pedig különösen sok fantáziát láttak benne. Claude Debussy Két táncának ajánlása Gustave Lyon-nak a kromatikus hárfa feltalálójának szól. 1894-ben a híres párizsi hangszergyáros, Pleyel el is készítette az új hangszert, melynek bemutatása céljából adott megrendelést Debussynek. Az 1904 tavaszán megszületett Két tánc – szent és profán – még ugyanabban az évben közönség elé került Párizsban. A dolog pikantériája, hogy a kromatikus hárfa végül nem igazolta a hozzá fűzött reményeket, és azóta újra a korábbi Èrard-féle pedálos hangszert használják a muzsikusok. Debussy vonóskísérettel ellátott remeke viszont elfoglalta méltó helyét a hárfa repertoárban.

Az 1940-ben komponált Divertimento Bartók életművének egyik fontos állomása. Elkészültével befejeződött ugyanis a zeneszerző európai alkotókorszaka, ezután már az utolsó periódus, az amerikai emigráció évei következtek. A háromtételes mű megrendelése a kiváló svájci karnagy és mecénás, Paul Sacher nevéhez fűződik, aki már két másik bartóki remekmű megszületésében is kulcsszerepet játszott. Ami zenei struktúrát illeti, a komponista előtt a barokk concerto hagyománya lebegett, tekintve, hogy a vonós szólisták és a tutti kölcsönhatása jellemzi a kompozíciót. A klasszikus formai elemek használata mellett, megjelennek Bartók zenéjének legerősebb karakterei, a groteszk és barbár elemek éppúgy, mint az éjszaka hangulata, vagy – áttételes módon – a kárpát-medencei folklór dallam- és ritmusvilága.

1901-1902 nyarán – Ötödik szimfóniájának komponálása idején – Mahler éppen egy súlyos betegségéből lábadozott vidéki házában. Az Adagietto a szimfónia negyedik, önállóan is előadható lassú tétele. A hozzá kapcsolódó verssorokból kiderül, hogy hangjegyei mögött feleségéhez, Alma Schindlerhez intézett szerelmi vallomás rejtőzik. „Hogy mennyire szeretlek Napsugaram, nem tudom szavakkal elmondani. Csak vágyakozásomat panaszolhatom el neked, és a szerelmemet, az örömömet!” Más értelmezés szerint viszont a halál gondolata is kiolvasható az Adagietto partitúrájából. A bensőséges szépségű tételben Mahler lemond a művészetére egyébként jellemző monumentális szimfonikus hangzás lehetőségéről, a vonóshangszereket mindössze egy hárfával egészíti ki.

- baljos -