Gluck.: Iphigenia Tauriszban

I. felvonás 

Tauriszi hajnal Diána ligetében. A tenger felől egyre erősödő vihar közeleg. Íphigeneia és a többi görög papnő hatalmas mennydörgés, villámlás, felhőszakadás és jégeső közepette fohászkodnak az istenekhez, hogy ők, a bűntelenek megmeneküljenek a csapásoktól. A vihar lecsendesül, ám Íphigeneia lelke továbbra is feldúlt. Éjjel álmot látott: anyja, Klütaimnésztra megölte férjét, Agamamnónt, hogy lányukért bosszút álljon; Íphigeneia öccse, Oresztész pedig szintén a borzalmas halálba hullt. Ha igaz, amit az álom jósol, úgy utolsó reményük, Oresztész is elveszett, és senki sem menti meg őket attól, hogy a szkíták végül feláldozzák őket.  

Hallani is a barbárok távoli hangját: idegeneket akarnak az isteneknek áldozni. Thoász, a szkíták királya hozza a hírt: a vihar egy görög hajót sodort a partra. Küzdelem után a görög legénység elmenekült, a görög vezérek azonban foglyul estek: nekik most Íphigeneia kezétől kell meghalniuk. A lány nem hajlandó embert ölni, és úgy véli, Diána nem kívánja, hogy a barbárok vérrel áldozzanak neki. Thoász azonban hajthatatlan: álmában megjelentek neki a sértett istenek, és halállal fenyegették, ha nem vezekel bűneiért, és elszalaszt egyetlen áldozatot is.  

  „A vér elmos minden vétket, 

  A vér csillapítja a bosszú tüzét, 

Az istenek vért akarnak,  

A vér csillapítja dühüket.  

A szkíták két görögöt hurcolnak a ligetbe, vad tánccal és vérre szomjazva kívánják őket Diánának áldozni. Thoász meghagyja, hogy az áldozatnak még aznap végbe kell mennie, addig a két fogolynak Diána szentélyében kell várnia a halált. Íphigeneia Diánához fohászkodik: engedje meghalni inkább, minthogy ki kelljen oltania egy emberi életet. 

II. felvonás 

  A szentély csöndjében a két görög fogoly várakozik megkötözve: Oresztész és barátja, Püladész. Oresztészt mardossa a bűntudat: „bárhová is menekül, bűnt bűnre halmoz. Esengve kéri az isteneket, hogy könyörüljenek vétlen barátján, s egyedül csak ő maga haljon meg. Püladész azonban boldogan hal meg barátjával, hisz a halálban örökre egyesülne barátságuk. A templomszolga közli Thoász király parancsát: külön kell a két fogolynak várakoznia. A két barát könyörög a hajthatatlan szolgának, hogy ne válassza szét őket.  

  Oresztész megpillantja a fúriákat. Az oltárhoz rohanva könyörög az isteneknek, hogy sújtsanak le rá, a bűnös anyagyilkosra, és vessenek véget szenvedésének. Szívébe béke tér, elalszik az oltáron. A fúriák körbeveszik az öntudatlan férfit, s köztük egy pillanatra feltűnik Oresztész anyjának, a halott Klütaimnésztrának alakja is. Meg akarják büntetni az anyagyilkost, szét akarják tépni szívét, kínzón ismétlik átkukat a gyötrődő Oresztész fölött: szenvedése legyen akkora, mint vétkének súlya, de semmi kín ne oldozza fel bűne alól. Az önkívületből felriadó Oresztész meglátja a közeledő Íphigeneiát, és rémülten felkiált: „Anyám! 

  Íphigeneia eloldozza a férfit, akit elképeszt a hasonlatosság anyja és e nő között. Íphigeneia együttérzőn kérdezi őt sorsáról. „Átkozott vagyok, legyen ennyi elég. - válaszolja Oresztész. A lány azonban tovább faggatja, s mikor megtudja, hogy a férfi mükénei, azonnal Agamemnón és annak családja felől érdeklődik. Oresztész, bár minden kimondott szó kín számára, elmeséli: Agamemnónt saját felesége, Klütaimnésztra ölte meg, kinek gyilkosa, hogy apja halálát megbosszulja, saját fia, Oresztész lett. Íphigeneia s a papnők elborzadva hallgatják a férfit. „És mi lett Oresztész sorsa a szörnyű tett után? - kérdezi Íphigeneia. „A halál éjébe hullt - válaszolja az ifjú. Íphigeneia megtörten veszi tudomásul, hogy az álom jóslata igaz volt: családjából már csak nővére, Élektra van életben. Betelt a balsors mértéke. 

  A papnők a királyt és Görögországot; Íphigeneia az apját és szeretteit siratja é,s már csak a halálban vár enyhülést. Siratják Oresztészt, aki - úgy hiszik - utolsó reménységük volt a megmenekülésre. A halottnak hitt hős emlékére áldozatot mutatnak be. 

III. felvonás 

  Íphigeneia döntött: vállalva Thoász haragját segít megszökni a boldogtalan görög fogolynak, kinek arcában Oresztészt látja. A férfival üzenetet akar küldeni nővérének, Élektrának.  

  A papnők Oresztészt és Püladészt vezetik elő. A két barát boldogan üdvözli újra egymást. Íphigeneiát könnyekig meghatja a két férfi őszinte barátsága, ám megmenteni csak egyiküket tudja: mindannyiuk számára túl kockázatos lenne, ha Thoászt mindkét áldozatától megfosztaná. Mindkét férfi kész vállalni a halált a másikért, Íphigeneia pedig mindkettejüket megesketi, hogy az, akit megmenekít, hűen segít neki célba juttatni egy levelet. Választása Oresztészre esik, akit elborzaszt, hogy barátjának helyette kell meghalnia. 

  Oresztész kérleli barátját: meneküljön csak Püladész, hisz ő, a bűnös a fekete Eumeniszek dühétől csak a megváltó halálban remélhet menekvést. 

Íphigeneiát kéri: hagyja őt meghalni, ám a papnő hajthatatlan. A nő úgy érzi, egy felsőbb akarat visszafogná a kezét, ha őt kéne halálba küldenie. Oresztész végül azzal fenyegeti meg őket, hogy megöli magát, ha nem vállalhatja a halált Püladész helyett. Íphigeneia beleegyezik: Oresztész helyett annak barátját fogja megmenekíteni. Püladész felfedi Íphigeneiának jövetelük eredeti célját: Apollón küldte őket, hogy Diána szobrát elragadják a barbároktól. Azt ígéri, ha megtalálja hajójukat és társaikat, még aznap sereggel tér vissza az ő megmentésükre. Kéri Íphigeneiát, ha csak lehet, intézze úgy, hogy az áldozatot az éj beállta előtt ne mutassák be, s Diána szobrát hozva álljanak készen a szökésre. 

  Esteledik. Íphigeneia gyötrődve kémleli a tengert: Püladész seregét várja. Diánához fohászkodik, hogy adjon jelet, mi a helyes, mit kellene tennie: gyilkossá válnia, vagy megtagadnia az áldozatot és vállalni a megkínzatást és halált, amivel Thoász büntetné? A hajó nem érkezik. „Haljon meg hát. - mondja Íphigeneia, de megfogadja, ugyanazzal a karddal szúrja át saját szívét, amivel az áldozat életét kell majd kioltania. Oresztész megváltásként várja a halált, Íphigeneia zokogva áll a férfi előtt. A papnők az oltárhoz kísérik Oresztészt, előkészítik az áldozatot, és felszólítják Íphigeneiát: lépjen az oltárhoz. A papnő reszket, karja erőtlen. Oresztész felidézi nővére emlékét, akit, úgy hiszi, szintén így áldoztak fel: „Így hulltál egykor te is a halálba, Íphigeneia, nővérem! A két testvér egymásra ismer, Íphigeneia boldogan üdvözli fivérét.  

  Egy görög nő hozza a hírt, hogy lelepleződtek: Thoász őrjöngve közelít és mindekettejüket meg fogja ölni. Íphigeneia a tengerpartra küldi papnőit, hogy ha megérkezne a hajó a görögökkel, azonnal küldjék oda őket.  

Thoász és a szkíták dühödten rontanak a ligetbe. A király dühösen felszólítja Íphigeneiát, azonnal áldozza fel azt az egyet, aki megmaradt, majd embereivel a papnőt is meg akarja öletni. Az utolsó pillanatban érkezik Püladész és a sereg, s rögtön heves harc tör ki a szkíták és görögök között.  

Hatalmas mennydörgés rázza meg a vidéket, a ligetre sötétség borul. Maga Diána jelenik meg. Szkíták, görögök egyaránt térdre hullnak előtte. Az istennő kinyilatkoztatja: Oresztész szenvedése megbékítette az isteneket, nővérével együtt visszatérhet hazájába, a szkíták pedig kötelesek visszaadni a görögöknek az istennő szobrát. Diána felszáll az égbe. A testvérek boldogan készülnek az új életre, a görögök ünnepélyesen indulnak a tenger felé, Oresztész hajójához, élükön a Diána szobrát vivő papnőkkel. „Fel, Mükénébe!