Program


Elzenélt tánc, eltáncolt zene

Elzenélt tánc, eltáncolt zene

92 regiszter, 5 manuál, 6804 síp - a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem orgonáján végtelen számú és összetételű hang szólaltatható meg, kombinációs lehetőségeinek nincs határa. Ezek azonban csak számok, azokból pedig nem lesz zene. Szerencsére azonban az elmúlt években jó néhány olyan művészt hallhattunk a Művészetek Palotája orgonás koncertjein, akik tudtak élni a hangszer különleges adottságaival, és azokat a zene sokszínűségének a szolgálatába tudták állítani.  több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2014. május 6. kedd, 19:30

Egyikük Fassang László, aki - mint egy interjúban elmondta - kísérletezéshez is ideális hangszernek tekinti a hangversenyterem orgonáját, s a határtalanságot műfaji értelemben is gondolja. A Müpa orgonakoncertjeitől már eddig sem volt idegen az irodalom, a fény- és a filmművészet, a nép- és a világzene, ezúttal viszont koreográfia kapcsolódik a már önmagában is izgalmas orgonamuzsikához. A koncepció annyiban nem rendhagyó, hogy zene és tánc ősidők óta együtt élnek. Ez a kapcsolat hol szorosabb, hol lazább, hol hiányzik. Johann Sebastian Bach műhelyében már többnyire olyan tánctételek íródtak, amelyek önmagukért beszélő, szuverén zeneművek, és csupán hangvételben, karakterben utalnak egy-egy korabeli táncra. A koncert első részében ezekből hallunk gyönyörű válogatást.

Az est második felében fordul a kocka. Olyan zenék szólalnak meg, amelyeknek a születésében nem játszott szerepet a tánc, viszont - íme, az ősi kapcsolat bizonyítéka - magukban hordozzák a tánc lehetőségét. Ezek a művek a nemzetközi hírű, Magyarországon és Svájcban egyaránt nagy sikerű produkciókat létrehozott Kun Attila koreográfiáiban kelnek életre.

Műsor: J. S. Bach, Ligeti, Alain művei

Ajánlatunk


Egy amerikai kisvárosban élő egyetemista társaság minden hétvégén vacsorát ad, ahol egy-egy meghívott vendéggel vitaestet tartanak a világ megjavításának lehetőségeiről. Egy alkalommal az aktuálisan kiszemelt vendég helyett váratlanul más érkezik a házhoz, de ők gyanútlanul beengedik az idegent. A békés, világjobbító szándékkal rendezett vacsora hamarosan gyilkos fordulatot vesz, az események láncolata pedig olyan lavinát indít útjára, ami elképesztő méreteket ölt…

„Nem fiatalok. Nem szépek. Nem hibátlanok. De ma este színpadra lépnek, és le sem engedjük őket, míg nem marad – alul semmi!”

Egy békebeli fürdő egy békebeli városban. Mindenki üdül, kikapcsolódik, és rajongva ünnepli őfelsége születésnapját. Egy fiatal özvegy és egy délceg kapitány szerelembe esik – együtt lovagolnak, táncolnak, múlatják az időt a medence partján, miközben a mama lelkesen bridzsezik az udvarlóval. Természetesen mindig a mama nyer.

Ajánló


Claude Magnier legendás bohózatában Louis de Funès 13 év alatt több mint hatszázszor játszotta Barnier szerepét – amit filmen később…

Egy békebeli fürdő egy békebeli városban. Mindenki üdül, kikapcsolódik, és rajongva ünnepli őfelsége születésnapját. Egy fiatal özvegy és egy délceg…

Tegyük fel, hogy megcsalt a férjem – mit teszek én? Sírok, válok, vagy bosszút állok? Lucienne Vatelin tisztességes feleség, esze…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



Kövesse közösségi oldalainkat!

Legyen részese minden pillanatnak!

Kövessen bennünket közösségi felületeinken, hogy ne maradjon le a friss hírekről, kulisszatitkokról és a Thália Színház legizgalmasabb újdonságairól.