A magyar király történetét Caldara 1712-ben zenésítette meg. A kompozíció keletkezésének hátterében alighanem diplomáciai megfontolások is állhattak, a Habsburg-házra neheztelő XI. Kelemen pápa ugyanis vonakodott áldását adni VI. Károly császár koronázására. Akár ezért, akár más okból, a moralizáló allegóriaként megfogalmazott libretto mindenesetre bőségesen tartalmaz a kegyelem és könyörületesség szépségét dicsőítő sorokat (Clemenza - Clemens, Kelemen), amelynek hatására a magyar uralkodó rátalált a hit útjára. Ráadásul Caldara nem sokkal elkészülte után el is küldte művét - egy gyors bemutatóban bízva - Ruspoli hercegnek. Róma számára azonban sem az oratórium sorsa, sem a politikai gesztus nem számított sürgetően fontosnak, így a kompozíciót végül hozzávetőleg egy évvel később, 1713 márciusában mutatták be, a Habsburg uralkodó pedig csak 1714-ben nyerte el a pápa jóindulatát.
A darab az olasz barokk oratóriumok esetében gyakori, kétrészes formát követő, recitativók és áriák sorozatából álló alkotás. Drámai cselekménye nincs, Szent István erős hitét dicsérő szövege erkölcsi következtetések és felismerések kinyilatkoztatására szolgál.
Antonio Caldara: Szent István, Magyarország első királya - oratórium
Szent István - Jekl László (basszus)
Gizella királyné - Jónás Krisztina (szoprán)
Anastasio (Asztrik) főpap - Kálmán László (tenor)
Erasto, alattvaló - Hercz Péter (basszus)
Közreműködik a Savaria Barokk Zenekar korhű hangszereken.
