Program


A kellékes
4

A kellékes

A kellékes - a Vígszínház és az Orlai Produkciós Iroda közös vendégjátéka

Eberhard Streul (1941-) német rendező, író és zeneszerző bravúros darabja tulajdonképpen egyetlen hosszú monológ: egy színházi kellékes másfél órás „one man show-ja”.


Eberhard Streul darabja nyomán magyar szöveg: Parti Nagy Lajos
Látvány: Iványi Árpád
Dramaturg: Radnóti Zsuzsa
Nyersfordítás: Deres Péter
Mozgás: Király Attila
Producer: Orlai Tibor

Rendező: Ilan Eldad

Az alaphelyzet a következő: a nézők üres, díszlet nélküli színpadot látnak.  több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2010. október 1. péntek, 19:00

A kellékes - a Vígszínház és az Orlai Produkciós Iroda közös vendégjátéka

Eberhard Streul (1941-) német rendező, író és zeneszerző bravúros darabja tulajdonképpen egyetlen hosszú monológ: egy színházi kellékes másfél órás „one man show-ja”.


Eberhard Streul darabja nyomán magyar szöveg: Parti Nagy Lajos
Látvány: Iványi Árpád
Dramaturg: Radnóti Zsuzsa
Nyersfordítás: Deres Péter
Mozgás: Király Attila
Producer: Orlai Tibor

Rendező: Ilan Eldad

Az alaphelyzet a következő: a nézők üres, díszlet nélküli színpadot látnak. Rövidesen egy középkorú, munkaruhás férfi tol be egy kellékes kocsit, s rendezkedni kezd a kellékei között. Annyira el van foglalva a munkájával, hogy csak kis idő elteltével veszi észre a közönséget. Először megijed a váratlan látványtól, ezért szinte kimenekül a színpadról, s csak később óvatoskodik vissza. Zavarban van. Panaszkodik, hogy a helyzet kínos, mert a mai előadás elmarad, s nem érti, hogyan engedhették be mégis a publikumot. Még egy-két néző jegyét is ellenőrzi, hogy valóban a mai estére szólnak-e. Aztán megpróbálja felhívni az egyik munkatársát, ám a vonal foglalt – így neki kell megoldania a kellemetlen szituációt.
Mesélni kezd. Monológja alatt végig rendezkedik: a legkülönbözőbb kellékekkel bíbelődik – a művirágtól a suszterkalapácson át a borosüvegig. Elmondja, hogy évtizedek óta kellékes a színházban, de igazából énekes szeretett volna lenni. Fiatal korában a templomi kórus csillaga volt, de mára csak az maradt neki, hogy az ünnepelt sztárok technikáit, modorosságait figyelheti. A kedvenceiről (például Furchwänglerről) nagy tisztelettel szól, ám a gőgös ripacsokat kifigurázza. Először a karmesterekről, azok furcsa vezénylési szokásairól beszél, mert „másképp vezényel a pattogós japán, az elegáns angol s a katonás német”. Egy pillanat alatt virtuóz módon képes a legkülönbözőbb figurákat megjeleníteni, s minden mozdulata arról árulkodik, hogy tökéletesen ismeri-érzi a színházat – annak minden szépségével, de nyomorúságával is. A Bajazzókból énekelt részlettel például a rossz tempójú éneklést figurázza ki. Majd azt mutatja meg, hogy ki hogyan mozog, illetve hajol meg a színpadon: a Falstaff-színész a hasától alig tud lehajolni, a Rigolettót játszó kolléga még a meghajlás alatt is sunyin forgatja a szemét, a haldokló hősnő pedig a könnyeivel küszködik, és még halála után se hagyja abba az áriázást. Az egyik legbravúrosabb részben azt játssza el, hogy milyen trükkökkel provokálják ki az énekesek a nyíltszíni tapsot. De a prózai színészek sem ússzák meg: a kellékes elmesél egy anekdotát arról, hogy a Hamletet alakító színészt már messziről fel lehetett ismerni, mert útban a színházba is a szerepét gyakorolta, csak a „Lenni vagy nem lenni”-monológot mindig elnyomta a színész mopedjének brümmögése. Vagy eszébe jut függönyös kollégája, aki egy Ödön von Horváth-darab végén elszellentette magát, s a helyzet azért vált igazán kínossá, mert a darab ezekkel a mondatokkal fejeződött be: „Mi volt ez?” „Ó, semmi, semmi, csak a szél susogása”. „Bizony, az emberi hang eltűnt a színházból” – zárja le az anekdotát a kellékes.
Streul szövegének nagy erénye fantasztikus ritmusa, frappáns dramaturgiája: a hatásra kiélezett poénokat sokszor fájdalmasabb, szomorúbb emberi történetek kísérik. Mint például abban a részben, ahol a kellékes a gyűjtőszenvedélyéről mesél: amíg az egyik pillanatban felemel egy WC-kefét, (mint friss szerzeményt), a következő mondatában már arról panaszkodik, hogy ez a gyűjtőmánia tette tönkre a magánéletét. S az effajta váltások az egész darabot átszövik. Amennyire komikus, ahogy a térdére erősít egy suszterszíjat és talpalni kezd egy ócska papucsot, annyira fájdalmas, ahogy közben Hans Sachs egyik szólóját énekli a Wagner-operából. Szánalmas kisember és nagyformátumú művész egyszerre. Ám a pátoszt pimaszul elvágja, amikor a Mesterdalnokok-ária után elkezd szendvicset majszolni. Ezzel a kis bravúrjelenettel fejeződik be az első felvonás.
A második részben folytatódnak a hol elementáris, hol borongós anekdoták, színész-karikatúrák. Amikor a Rózsalovagban szereplő mopszról mesél, olyan, mint egy félénk kisgyerek, amikor az Éj királynőjét énekli szlovákul, mint egy cinikus fráter. A közönség szokásairól és a kritikusokról szóló hihetetlenül pontos és metsző szövegrészek után a darab legbravúrosabb jelenete következik: a kellékes trikóra vetkőzik, feltűri a zokniját, lámpaernyőt köt a dereka köré és eltáncolja A hattyú halálát, mint Ulanova. Aztán Barisnyikov bőrébe bújik. A mozdulatai persze esetlenek, de az egész személyiségéből az alázat és a színház szeretetének szépsége árad.
A szerző a színpadi halál különböző módjainak bemutatásával zárja le a darabot, s így a kellékes monológja tulajdonképpen egy logikus, lineáris (fejlődés)történetté áll össze. A tőrrel elkövetett öngyilkosság és a mérgezés „típusai” után Danilo halála következik A víg özvegyből. A kellékes lornyont tesz fel, sétapálcát ragad, néhány ütemet elénekel a szerepből, aztán összecsuklik a színpadon.
A telefon megszólal. A kellékes nagy nehezen feltápászkodik, s felveszi a kagylót. Megérkezett az illetékes. A kellékes munkája itt befejeződött. Kitolja kocsiját a színpadról, és azt mormogja a közönségnek, hogy sajnálja, ha elrontotta az estéjüket. Mert az övét bizony sikerült elrontani. És egyébként is: nagy marhaság „ez az egész színház-izé”.

Ajánlatunk


Claude Magnier legendás bohózatában Louis de Funès 13 év alatt több mint hatszázszor játszotta Barnier szerepét – amit filmen később Sylvester Stallone tett ismertté az egész világon.

„Nem fiatalok. Nem szépek. Nem hibátlanok. De ma este színpadra lépnek, és le sem engedjük őket, míg nem marad – alul semmi!”

Tegyük fel, hogy megcsalt a férjem – mit teszek én? Sírok, válok, vagy bosszút állok? Lucienne Vatelin tisztességes feleség, esze ágába nem jut megcsalni a férjét – és az elvét tartja mindaddig, amíg a férje őt meg nem csalja. Viszont, ha ez megtörténne, arra is felkészül: talonban tartja a jóképű Babillont, hogy ha kell, legyen kivel bosszút állni… A hülyéje őrült és szerelmes bohózat – tökéletes nevettető kikapcsolódás szerelmeseknek, friss házasoknak, és hűtlenséget tervezőknek. Megszállott nőcsábászok és bosszúálló feleségek a Thália Színház Nagyszínpadán.

Ajánló


Sherlock Holmes megint szemben találja magát az ördögi Moriarty professzorral. Bohémia királyát egy nemzetközi kémkalandban valakik megzsarolják. Sherlock Holmesnak ezügyben…

Egy békebeli fürdő egy békebeli városban. Mindenki üdül, kikapcsolódik, és rajongva ünnepli őfelsége születésnapját. Egy fiatal özvegy és egy délceg…

Örkény István, a groteszk mestere, az Egyperces novellák szerzője, most egy egész estén át szórakoztat: adott egy kedves kiscsalád, és…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



Kövesse közösségi oldalainkat!

Legyen részese minden pillanatnak!

Kövessen bennünket közösségi felületeinken, hogy ne maradjon le a friss hírekről, kulisszatitkokról és a Thália Színház legizgalmasabb újdonságairól.