A csengő, A színigazgató

a dalszövegeket fordította: Szabó Miklós operaénekes

közreműködik: a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola Szimfonikus Zenekara

Mozart: A színigazgató (Der Schauspieldirektor) K.486 (1786)

A színigazgató ifjabb Gottlob Stephanie (1741–1800) II. József császár megbízásából írt komédiája, amihez Wolfgang Amadeus Mozart egy nyitányt, két áriát, egy tercettet és egy fináléként funkcionáló együttest komponált. A darab nem tekinthető igazi operának, ugyanis a prózai részek többségben vannak a zenés számokkal szemben, de Mozart a darabhoz képest aránytalanul széles kidolgozású, nagyszerű nyitányt, néhány betétáriát és egy tercett-finálét írt. Így legfeljebb a daljáték vagy a zenés komédia műfaji megjelöléssel illethetjük.  A darab szereplői énekesek, valamint a nehéz sorsú színházigazgató, akinek ki kell békítenie az egymással versengő primadonnákat. A kedves komédia egyike a XVIII. sz.-ban oly előszeretettel színpadra vitt színházról szóló daraboknak.

A mű elkészítésére II. József adott megbízást. Mozart a zenei anyaggal 1783. február 3-án lett kész, négy nappal később pedig az ősbemutató is lezajlott a Schönbrunni Palotában, a holland főkormányzó Albert Casimir és felesége, Marie Christine látogatásának alkalmából rendezett estély keretén belül. A színigazgató Antonio Salieri (aki ekkoriban udvari karmester és zeneszerző volt) Prima la musica e poi la parole című egyfelvonásosával egy estén került bemutatásra.

Salieri darabja jóval nagyobb sikert aratott és még éveken át műsoron maradt, míg Mozart zenés komédiája a premier után a zeneszerző életében már csak egyszer került színpadra, 1786. február 18-án a Kärtnertortheaterben. Aztán Mozart halála után Carl Ditters von Dittersdorf kiegészítette a vígjáték zenei anyagát, 1797-ben ezt a változatot játszották a Theater an der Wienben. A 19. században Haydn, Cimarosa és más szerzők operáiból kölcsönzött zenei kiegészítésekkel játszották a darabot. Aztán a 20. században visszatértek az eredeti partitúrához.

A színigazgató magyarországi premierjére 1946-ban került sor a Vígoperában. Később a Magyar Állami Operaház is műsorra tűzte a darabot. Ma általában Cimarosa, Haydn vagy más korabeli szerző egyfelvonásosával közösen szokták előadni.

A darab cselekménye egyszerű. Frank színigazgató új társulat megalakítására készül. Színvonalas, igényes repertoárt szeretne összeállítani, de Buff színész lebeszéli tervéről. Szerinte inkább szórakoztató darabokat kellene játszaniuk, mert az sokkal jövedelmezőbb. Ezután megkezdődik az új tagok meghallgatása, próbaszereplése. Pfeil kisasszony, színésznő már a meghallgatás előtt bekerült a társulatba, hiszen ő annak a bankárnak a szeretője, aki az egész vállalkozást pénzeli. A prózai színészekkel könnyű dolga van a direktornak: egymás után érkeznek és adnak elő egy-egy darabrészletet, így van miből válogatni. Közben az énekesnők között kitör a rivalizálás. Ugyanis Herz asszony és Silberklang kisasszony nem pusztán a társulat tagja akar lenni: mindketten a primadonna, a színház első számú sztárénekesének a szerepére pályáznak. Megindul a vita a művésznők között, hogy kettőjük közül ki a jobb énekes, ami aztán heves veszekedésbe torkollik. Vogelsang csak nagy nehezen tudja lecsillapítani a kedélyeket. Végül abban állapodnak meg, hogy majd a közönség eldönti, ki a nagyobb művész, ki érdemli meg a primadonna címet.

(forrás: Winkler Gábor: Barangolás az operák világában)

szereposztás:

Silberklang művésznő: Scheer Lívia

Herz művésznő: Breinich Beáta

Otto Vogelsang, színigazgató: Csajághy Szabolcs

Peter Buff, művészeti főtitkár: Rubind Péter

valamint:

Andreas Ernest Tóth, rendező: Tóth András Ernő

Castingoló színész, színházi alkalmazott: Györfi Anna

Castingoló színész, színházi alkalmazott: Vlasits Barbara

Castingoló színész, színházi alkalmazott: Józsa Richárd

Castingoló színész, színházi alkalmazott: Götz Attila

Castingoló színész, színházi alkalmazott: Bende István

Castingoló színész, színházi alkalmazott: Kállai Gergely

Vezényel: Bókai Zoltán

Asszisztens, ügyelő: Markó Rita

Asszisztens, ügyelő: Bende István

Rendező: Ottlik Ádám

Donizetti: A csengő

A csengő (olaszul Il campanello vagy Il campanello di notte [Az éjszakai csengő]) Gaetano Donizetti egyfelvonásos vígoperája. A szövegkönyvet maga a zeneszerző írta Mathieu-Barthélemy Troin, Léon-Lévy Brunswick és Victor Lhérie Az éjszakai csengő (La sonnette du nuit) című vígjátéka alapján. Ősbemutatója 1836. június 1-jén volt Nápolyban, a Teatro Nuovóban. Magyarországi bemutatójára 1926. május 26-án került sor a budapesti operaházban.

A cselekmény:

Sorrento, 19. század

Don Annibale patikus lakodalmán vidáman mulatozik a vendégsereg. Köztük van Enrico is, az ifjú asszonyka unokafivére, aki ugyan remekül elszórakoztatja az egész társaságot, maga azonban csöppet sem örül annak, hogy a szép fiatal leány öreg emberhez készül kötni az életét, holott ő is udvarolgatott neki. Végül a vendégek távoznak és a boldog férj izgatottan készülődhet a szerelmes Serafinájához. A nászéjszaka sajnos rövidnek ígérkezik, mert már hajnalban útnak kell indulnia Rómába, ahol nagynénje végrendeletét bontják fel, s neki, mint érdekelt félnek, mindenképpen jelen kell lennie az izgalmas aktusnál. Ekkor megszólal a patika éjszakai csengője. Egy francia ifjú úr kér sürgősen valami jóféle borocskát, hirtelen támadt rosszulléte ellen. Az álruha természetesen Enricót rejti, aki – míg a patikus a pincébe siet – alaposan felforgatja a ház berendezését, úgyhogy még a házigazda sem igen ismeri ki magát saját otthonában. De már szól is újra a csengő. Enrico most mint rekedt énekes kér a patikus messze földön híres csodaszereiből, amiket természetesen rögtön ki is próbál, mégpedig bámulatos eredménnyel. Alig nyelt el belőlük néhány marékkal, máris úgy szól a hangja, hogy öröm hallgatni, csak persze nem Don Annibale számára, aki minél hamarabb szeretne szabadulni hálálkodó kliensétől. Aztán megszólal a csengő harmadszor is. Ezúttal öreg bácsiként állít be Enrico, aki végtelen hosszúságú receptet olvas fel, ami „felesége” számtalan baján lenne hivatott segíteni. Mikor pedig ez az utolsó „páciens” is eltávozott, Enrico saját mivoltában rángatja a csengőt, hogy idejében figyelmeztesse a patikust a postakocsi indulására. Így tartotta távol a hitvesi ágytól egész éjen át a pórul járt férjet. Azután Don Annibale elutazik, Serafina és Enrico pedig maradnak.

szereposztás:

Don Annibale Pistacchio patikus: Molnár Zsolt

Serafina  a felesége: Scheer Lívia

Madama Rosa, Serafina anyja: Ócsai Annamária

Enrico, Serafina szeretője: Bognár Szabolcs

Don Annibale rokonai és vendégei, szolgák

Vezényel: Bókai Zoltán

Látvány-ruhák: Ottlik Ádám

Vetítés-animáció: Vladár Krisztina eh. és  Devecseri Marianna eh. (PTE MK)

Korrepetitor: Horváth Judit

Ügyelő: Krajcsovics Csaba

Súgó-asszisztens: Markó Rita

Rendező: Ottlik Ádám