művész

Molnár Piroska
Színművésznő.
1968-ban végzett a Színművészeti Főiskolán. Pályafutása során többek között a kaposvári Csiky Gergely Színház, a Katona József Színház, a Szegedi Nemzeti Színház és a budapesti Nemzeti Színház tagja, valamint számos film nemzetközileg is elismert szereplője. 2012-tól a Thália Színház színművésznője.
Díjak, kitüntetések:
Jászai…
Aktuális programok
Madám Bizsu
Thália SzínházKépzeljük magunkat a harmincas évek Budapestjére, amikor zeng-bong az egész éjszaka, ezer mulató várja a szórakozni vágyó, magáról elfeledkező…
Ványa bá
Thália SzínházMai történet, mai színház, mai nyelv – Csehov kasszikusa észbontó szereposztásban a Télikert színpadán.
A koponya ( A skull in Connemara)
Thália SzínházAz ír kisváros temetőjében véges a sírhelyek száma, ezért évről évre helyet kell csinálni a frissen elhunytaknak. Mick Dowd…
Oscar
Thália SzínházClaude Magnier legendás bohózatában Louis de Funès 13 év alatt több mint hatszázszor játszotta Barnier szerepét – amit filmen…
Boeing, Boeing
Thália SzínházMinden normális, modern férfinak három menyasszony az ideális, csak légiutas-kísérők legyenek, és menetrend szerint elkerüljék egymást.
Színművésznő.
1968-ban végzett a Színművészeti Főiskolán. Pályafutása során többek között a kaposvári Csiky Gergely Színház, a Katona József Színház, a Szegedi Nemzeti Színház és a budapesti Nemzeti Színház tagja, valamint számos film nemzetközileg is elismert szereplője. 2012-tól a Thália Színház színművésznője.
Díjak, kitüntetések:
Jászai Mari-díj (1977)
Rajz János-díj (1979)
Érdemes művész (1981)
Kiváló művész (1990)
Déryné-díj (1993)
Színikritikusok díja a legjobb női alakításért (1994)
Kossuth-díj (1995)
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (1999)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2006)
Hazám-díj (2008)
Amfiteátrum díj (2009)
A Nemzet Színésze (2011)
Színházi Kritikusok – legjobb női főszereplő díja (2011)
A kaposvári Csiky Gergely Színház örökös tagja (2012)
Prima Primissima díj (2013)
Arany Medál-életműdíj (2013)
Cottbusi Nemzetközi Filmfesztivál – Legjobb női alakítás díja (2014)
Színikritikusok Céhének életműdíja (2015)Kaposvár díszpolgára (2020)
Budapest díszpolgára (2020)
Radnóti Miklós antirasszista díj (2021)
Magyar Toleranciadíj (2021)
Televíziós Újságírók Díja – Legjobb színésznő (2022)
CineFest Életműdíj (2022)
Psota Irén-díj (2022)
CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíja (2022)
Hippolyt-díj – A nyíregyházi Vidor fesztivál életműdíja (2023)
11. Savaria Filmszemle Életműdíj (2024)
Magyar Filmkritikusok Díja - Életmű-díj (2024)
Fontosabb szerepei:
Tolsztoj: Háború és béke (Natasa)
Hauptmann: Naplemente előtt (Inken)
Madách: Mária királynő (Mária királynő)
Brecht–Kurt Weill: Koldusopera (Polly, Kocsma Jenny)
Euripidész: Oresztész (Elektra)
Shakespeare: Téli rege (Hemrmione)
Shakespeare: Rómeó és Júlia (dajka)
Shakespeare: Titus Andronicus (Tamora)
Shakespeare: III. Richárd (York hercegné)
Gorkij: Éjjeli menedékhely (Natasa,Vaszilissza Karpova)
Zágon–Nóti–Eisemann: Hyppolit, a lakáj (Schneiderné)
Jókai Mór: A cigánybáró (Czipra)
Kornis: Kozma (Böbe)
Carlo Goldoni: Velencei terecske (Donna Cate)
Örkény István: Pisti a vérzivatarban (Rizi)
Weöres Sándor: A kétfejű fenevad (Báthory Susánna)
Csehov: Sirály (Nyina, Arkagyina)
Friedrich Dürrenmatt: A nagy Romolus (Rea,Júlia)
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (Cecília)
Kosztolányi Dezső-Babarczy: Néró, a véres költő (Agrippina)
Moliere: Tudós nők (Philaminte)
Moliere: Az úrhatnám polgár (Nicole, Jourdainné)
Nemes Nagy Ágnes: Bors néni (Bors néni)
Arthur Miller: A salemi boszorkányok (Rebecca Nurse)
Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné (Karnyóné)
Beaumarchais: Figaró házassága (Marcellina)
Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása (Claire Zachannasian)
Ibsen: Peer Gynt (Aase)
Osztrovszkij: Vihar (Marfa Ignatyeva)
Lévay–Kunze: Elisabeth (Zsófia főhercegnő)
Lehár Ferenc: Luxemburg grófja (Fleury)
Szigligeti Ede: Liliomfi (Camilla kisasszony)
Vörösmarty: Csongor és Tünde (Éj)
Rendezései:
Bródy Sándor: Tanítónő (kaposvári Csiky Gergely Színház)
Lofting–Békés Pál: dr. Dolittle cirkusza (Kolibri Színház)
Jelenlegi szerepei a Thália Színház repertoárján:
EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI
BERND RÓZA
GYILKOSSÁG AZ OREINT EXPRESSZEN
OSCAR
RÖVID A PÓRÁZ
BOEING, BOEING - LESZÁLLÁS PÁRIZSBAN

"Emberi hang..." - Molnár Piroska zenés színházi estje
Móricz Zsigmond Színház- Színész

"Nekem szeretet kell" - Felolvasó est a Gelléri Andor Endre novelláiból
Rózsavölgyi Szalon- Színész

"Viszonylagos öröklét" - Nemes Nagy Ágnes 100
MOMkult- Egyéb

*Bodó–Mózsik: A Krakken művelet
Kultúrbrigád- Színész

*Krizshow – vendégek: Molnár Piroska, Pogány Judit
Kultúrbrigád- Vendég

32. Színikritikusdíj-átadó
Nemzeti Színház- Műsorvezető

A főnök meg én meg a főnök
Thália Színház- Színész

A hőstenor
Thália Színház- Julia

A hőstenor egy pohár pezsgővel
Thália Színház- Julia

A hőstenor r
Thália Színház- Julia

A jegyzőkönyv / Tracy Letts
Kultúrbrigád- Carp
A két pápa
Hírös Agóra- Brigitta nővér

A két pápa
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Színész

A Két pápa
Általános- Brigitta nővér

A KÉT PÁPA (Rózsavölgyi Szalon)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Brigitta nővér

A két pápa - Rózsavölgyi Szalon
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Színész

A két pápa - Lukács Sándor, Jordán Tamás, Molnár Piroska, Trokán Anna
Rózsavölgyi Szalon- Brigitta nővér

A Macskalápon
Nemzeti Színház zRt.- Mrs. Kilbride

A nagy négyes
Veszprémi Petőfi Színház- CECILY ROBSON

A nagy négyes
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- CECILY ROBSON

A nagy négyes
Vörösmarty Színház- Cecily Robson

A nagy négyes
Kisfaludy Színház- Színész

A nagy négyes
Weöres Sándor Színház- Cecily Robson

A NAGY NÉGYES
Vörösmarty Színház- Cecily Robson

A NAGY NÉGYES
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Cecily Robson

A NAGY NÉGYES
Óbudai Kultúrális Központ- Cecily Robson

A nagy négyes
Békéscsabai Jókai Színház- Cecily Robson

A nagy négyes
Belvárosi Színház- CECILY ROBSON

A nagy négyes
Szegedi Nemzeti Színház- Cecily Robson

A nagy négyes
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Cecily Robson

A nagy négyes - Orlay produkció
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Színész

A nagymama
Csiky Gergely Színház- Szerémi grófné

A nagymama
Jászai Mari Színház, Népház- Szerémi grófné

A tanítónő
Nemzeti Színház- Nagyasszony

A VÍG ÖZVEGY
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Konzulnék

A vizsgálat
Nemzeti Színház- Színész

A.N. Arbuzov: Kései találkozás
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- A nő

Amy Herzog: JAJ NAGYI
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Színész

Amy Herzog: Jaj, nagyi!
Hankó István Művészeti Központ- Színész

Amy Herzog: JAJ, NAGYI!
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Színész

Amy Herzog: Jaj, nagyi!
Gyulai Várszínház- Színész

Amy Herzog: JAJ, NAGYI!
Szegedi Nemzeti Színház- Színész

Amy Herzog: Jaj, nagyi!
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Színész

Amy Herzog: Jaj, nagyi! (Orlai Produkció)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Játssza

Amy Herzog: Jaj, nagyi! - Orlai produkció előadása
Tornyai János Múzeum, Könyvtár Művelődési Kp.- Színész

Amy Herzog: Jaj, nagyi! Hangjegy Művészeti Fesztivál
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.- Színész

Anthony McCarten: A két pápa
Szegedi Nemzeti Színház- Brigitta nővér

Anthony McCarten: A két pápa
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Brigitta nővér

Ármány és szerelem
Nemzeti Színház- Millerné

Atália
Nemzeti Színház- Atália, Jorám özvegye, Joás nagyanyja

Az ördög szekrénye
Nemzeti Színház- Játssza

Bernd Róza
Thália Színház- Marthel

BOEING BOEING - LESZÁLLÁS PÁRIZSBAN - romantikus vígjáték két részben - A Thália Színház előadása
Kölcsey Központ- Bertha

Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban
Veres 1 Színház- Bertha

BOEING, BOEING - LESZÁLLÁS PÁRIZSBAN a Thália Színház vígjátéka két részben
Kölcsey Központ- Bertha

Boeing, Boeing egy pohár pezsgővel
Thália Színház- Bertha

Boeing, Boeing Leszállás Párizsban
Szegedi Nemzeti Színház- Bertha

Boeing, Boeing R
Thália Színház- Bertha

Bors néni
Kolibri Színház- Bors néni

Bors néni - Kolibri Gyermek és Ifjúsági Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Bors néni

Bors néni Kolibri 25 - Találkozások január 21-29.
Kolibri Színház- Bors néni

Bubus
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- MAMA - Jolán anyja

Bubus
Jegycenter Kft.- MAMA - Jolán anyja

Budapest Klezmer Band - Klezmer varázs vendég: Molnár Piroska és Mikó István
Müpa- Vendégművésznő / Guest artist

Budapest150 Varieté az Eötvös10-ben – Budapest, te csodás!
Eötvös10 Művelődési Ház- Madame Bijou

Christopher Hampton: Egy német sors
Veres 1 Színház- Színész

Csongor és Tünde
Nemzeti Színház- Mirigy

Csongorok, Tündék Bérlet
Karinthy Színház- Éj szerepében

Csongorok,Tündék
Karinthy Színház- Éj szerepében

Danubia + NEMZETI Bérlet / 2. - "ÁRMÁNY ÉS SZERELEM" KONCERT
Danubia Zenekar- Színész

Egy csók és más semmi
Thália Színház- Dühös nő

Egy német sors
Weöres Sándor Színház- Előadja

Egy Német sors
Belvárosi Színház- Brunhilde

Egy német sors
Belvárosi Színház- Brunhilde

EGy német SORS
Belvárosi Színház- Brunhilde

Egy német sors - Orlai Produkció
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Színész

Egy német sors - Orlai Produkció -
Veszprémi Petőfi Színház- Brunhilde Pomsel

Elisabeth
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Zsófia főhercegnő

Elisabeth
Budapesti Operettszínház- Zsófia főhercegnő

Én vagyok a Te
Nemzeti Színház- Játszók

Erdeős Anna - FÜGE: Biljana Srbljanović: Barbelo, avagy kutyákról és gyerekekről
MU Színház- Mila

Esküvőtől válóperig
Weöres Sándor Színház- Mme de Champrinet

Esküvőtől válóperig
Thália Színház- Mme de Champrinet

Felcserélt életek-Veiszer Alinda sorozata (vendégek: Molnár Piroska és Lázár Kati)
KékSzobaHall- Színész

Felnőtt színház - Jaj, Nagyi!
Csili Művelődési Központ- Egyéb

Félúton a Fórum felé
Thália Színház- Domina

Félúton a Fórum felé
Thália Színház- Domina

Gálakoncert színészlegendákkal
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- Mesélő

GÁLAKONCERT SZÍNÉSZLEGENDÁKKAL
Csiky Gergely Színház- Mesélő

Gálakoncert színészlegendákkal
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Mesélő

Gyilkosság az Orient Expresszen pezsgővel
Thália Színház- Színész

Harwood: A nagy négyes
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Színész

Hétköznapi őrületek
Thália Színház- Anya

Hétköznapi őrületek
Thália Színház- Anya

Hindi Brook / Romance.com
Prodior Kft.- Nora

Hindi Brooks: Romance.com
Veres 1 Színház- Nora

Hindi Brooks: romance.com - BEMUTATÓ
Rózsavölgyi Szalon- Színész

Hindi Brooks: romance.com - Molnár P., Jordán T., Sipos V./Erdélyi T., Formán B., Domokos Zs.
Rózsavölgyi Szalon- Színész

Hindi Brooks: romance.com - Molnár P., Jordán T., Sipos V./Erdélyi T., Formán B., Domokos Zs.
Rózsavölgyi Szalon- Színész

Irodalmi kávéház:Molnár Piroska
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművésznő, Érdemes és Kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

J. Racine: Atália
Nemzeti Színház zRt.- Atália, Jorám özvegye, Joás nagyanyja

JAJ NAGYI !
Belvárosi Színház- Színész

Jaj, nagyi!
Postakürt Alapítvány- Színész

Jaj, Nagyi!
Cervinus Teátrum- Színész

Jaj, nagyi!
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd- Egyéb

Jaj, nagyi!
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Színész

Jaj, Nagyi!
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Színész

Jaj, nagyi!
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Színész

Jaj, Nagyi!
Mátra Művelődési Központ- Színész

Jaj, Nagyi!
Móricz Zsigmond Színház- Színész

Jaj, Nagyi!
Általános- Egyéb

Jaj, nagyi! - Orlai Produkció
Veszprémi Petőfi Színház- Színész

JAJ, NAGYI! -VÍGJÁTÉK MOLNÁR PIROSKA SZEREPLÉSÉVEL
Egri Kulturális és Művészeti Központ- Színész

Jaj, nagyi! Orlai Produkció
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Színész

Jaj,Nagyi!
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Színész

Jajj, Nagyi!
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Színész

Játszó-társak (Csákányi Eszter és Szarvas József)
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Színész

Jerome Kilty: Tisztelt Hazudozó!
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Stellas P. Campbell

Jerome Kilty: Tisztelt hazudozó! - BEMUTATÓ
Rózsavölgyi Szalon- Stella P. Campbell

Jerome Kilty: Tisztelt Hazudozó! - Molnár Piroska és Jordán Tamás
Rózsavölgyi Szalon- Stella P. Campbell

Jerome Kilty: Tisztelt Hazudozó! - Molnár Piroska és Jordán Tamás
Rózsavölgyi Szalon- Stella P. Campbell

Jerome Kilty: Tisztelt Hazudozó! - Molnár Piroska és Jordán Tamás
Rózsavölgyi Szalon- Stella P. Campbell

KEN LUDWIG: A HŐSTENOR - bohózat két felvonásban - A Thália Színház előadása
Kölcsey Központ- Julia

Kései találkozás
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Színész

Kései találkozás
Békéscsabai Jókai Színház- Színész

Kései találkozás
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- A nő

Kései találkozás - Alekszej Nikolaevich Arbuzov
Egri Kulturális és Művészeti Központ- Színész

Kései találkozás - Molnár Piroska, Jordán Tamás
Rózsavölgyi Szalon- A nő

Kései találkozás - romantikus vígjáték
Általános- A nő

Kései találkozás - Rózsavölgyi Szalon
Kálmán Imre Művelődési Központ- a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

Kései találkozás-Molnár Piroska, Jordán Tamás
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Színész

Kincsem
Thália Színház- Maggie, Hesp felesége

Kincsem
Thália Színház- Maggie, Hesp felesége

Koltai Róbert: "Napló-Szilánkok"
Munkácsy Mihály Művelődési Ház- Hangfelvételről közreműködik

Lehár Ferenc: Cigányszerelem
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Mademoiselle Berta, nevelőnő

Lévay-Kunze: ELISABETH
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- sófia főhercegnő, Elisabeth anyósa

Liliom
Thália Színház- Hollunderné, fogalmazó

Liliom
Thália Színház- Hollunderné, fogalmazó

Macskajáték
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- GIZA

Macskajáték - VÁROSMAJOR
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- GIZA

Madám Bizsu R
Thália Színház- Madám Bizsu

MARC CAMOLETTI: BOEING, BOEING - LESZÁLLÁS PÁRIZSBAN - romantikus vígjáték két részben -
Kölcsey Központ- Színész

MASZK Gála
Thália Színház- Az est házigazdája

Menyasszonytánc
Budapesti Operettszínház- Blumné

Menyasszonytánc
Budapesti Operettszínház- Blumné

Mesél a bécsi erdő
Nemzeti Színház zRt.- Nagymama

Mesterkurzus
Thália Színház- Callas

Minden, ami nő - Kvittek vagyunk - beszélgetés és könyvbemutató. Vendégeink: Molnár Piroska és Bíró
Csokonai Rendezvényház- Színész

Móricz Zsigmond: Napló - Szilánkok - A13 Színház
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Hangfelvételről közreműködik

Móricz Zsigmond: Napló-szilánkok 1924-1925
Trio Kulturális Bt.- Hangfelvételről közreműködik

MOST Fesztivál - Christopher Hampton: Egy német sors
Jászai Mari Színház, Népház- Játssza

Mozart!
Budapesti Operettszínház- Cäcilia

Művésznők a gyermekekért - Jótékonysági gálaest a nehézsorsú gyermekekért
Zsidó Kulturális Fesztivál- Színész
Napló-szilánkok
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Hangfelvételről közreműködik

Náray Erika vendége: Molnár Piroska / JAZZRAJONGÓK
Müpa- Vendég

Nemzeti Dokumentumfilm (filmvetítés)
Weöres Sándor Színház- Színész

Orfeusz alászáll
Nemzeti Színház- Porter nővér

Örkény István: Macskajáték
Gyulai Várszínház- Színész

Örkény István: Macskajáték
Gyulai Várszínház- Színész

Örkény István: Macskajáték
Gyulai Várszínház- Színész

OSCAR - Thália Színház
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Charlotte

Pesti barokk négy Déssel és három színésszel
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Színész

Pódium színház : Egy német sors
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Színész

Pokoli disznótor
Nemzeti Színház zRt.- Gazdasszony

Robert Harwood: A nagy négyes - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Cecily Robson

Robert Harwood: A nagy négyes - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Cecily Robson

Romance.com
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Nora

Romance.com
KMO Művelődési Központ és Könyvtár- Nora

Romance.com
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Nora

Romance.com
Móricz Zsigmond Színház- Nora

Romance.com (Rózsavölgyi Szalon)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Nora

Romance.com - Hindi Brooks
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Nora

romance.com - Molnár P., Jordán T., Erdélyi T./Sipos V., Formán B., Domokos Zs.
Rózsavölgyi Szalon- Nora

romance.com - Molnár P., Jordán T., Sipos V., Formán B., Domokos Zs.
Rózsavölgyi Szalon- Színész
ROMANCE.COM - Rózsavölgyi Szalon
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Nora

Ronald Harwood: A nagy négyes - az Orlai Produkciós Iroda előadása
Kölcsey Központ- Színész

Rövid a póráz
Thália Színház- Mme Duverger

Szeretett-bibliámban lapozgatok
EHA- Kossuth-díjas színművésznő

SZILVESZTERI KERESZTANYU SOK(K)
6szín- Színész

Szirmai Albert - Bakonyi Károly: MÁGNÁS MISKA
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Özvegy Korláthné, a nagymama

Tihanyi Szabadtéri Játékok / Boeing, Boeing - Leszállás Párizsban - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Bertha

Tihanyi Szabadtéri Játékok / Romance.com - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Nora

Tisztelt Hazudozó!
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Stella P. Campbell

Tisztelt hazudozó!
Weöres Sándor Színház- Stella P. Campbell

Tisztelt hazudozó! - Jordán Tamás, Molnár Piroska
Rózsavölgyi Szalon- Stella P. Campbell

TISZTELT HAZUDOZÓ! - Rózsavölgyi Szalon
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Stella P. Campbell

Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból
Nemzeti Színház- Barbara, napszámosnő

Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Barbara, napszámosnő

VÁNYA BÁ
Csiky Gergely Színház- Marína

Varázslat egy nyáréjszakán
Thália Színház- Pukk, Manó

VARNUS XAVER BACH & SHAKESPEARE FESZTIVÁLJA A MEZŐLAKI VARNUS TEREMBEN
Varnus Xaver- Közreműködik

VARNUS XAVER ORGONAHANGVERSENYE: BACH ZENÉJE ÉS SHAKESPEARE SZONETTJEI
Varnus Xaver- a Nemzet Színészei, a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja

Végszó: Molnár Piroska, Csáki Judit
Spinoza Színház- vendég színművész

Vendégünk Molnár Piroska
Weöres Sándor Színház- Vendég

Vesztegzár a Grand Hotelben
Nemzeti Színház zRt.- Signora Relli, kiérdemesült primadonna

Vesztegzár a Grand Hotelben
Nemzeti Színház- Signora Relli, kiérdemesült primadonna

Vetítőgép - Friss magyar filmek: Veszettek
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Színész

X Elisabeth
Budapesti Operettszínház- Zsófia főhercegnő

xEGY NÉMET SORS
Belvárosi Színház- Brunhilde

Zsámbéki Nyári Színház - A két pápa
Általános- Brigitta nővér

„Emberi hang…” - Molnár Piroska zenés színházi estje
Rózsavölgyi Szalon- Színész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!