művész
Dinyés Dániel
2010-től a Bárka Színház zenei vezetője.
A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban zeneszerzés szakon Fekete Győr István tanítványa volt. Diplomáját 2006-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakán szerezte Vidovszky László irányításával. 2004-ben csereprogram keretében a New York-i Julliard Schoolban bemutatják Septett című kamaraművét, amelynek magyarországi…
Aktuális programok
Telefondoktor
Thália SzínházBékés Dénes, a harmincas éveiben járó, sikeres nőgyógyász véletlenül bezárja magát a rendelőjébe. Ezzel kezdődnek a problémák. Vagy nem,…
2010-től a Bárka Színház zenei vezetője.
A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban zeneszerzés szakon Fekete Győr István tanítványa volt. Diplomáját 2006-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakán szerezte Vidovszky László irányításával. 2004-ben csereprogram keretében a New York-i Julliard Schoolban bemutatják Septett című kamaraművét, amelynek magyarországi bemutatójára még ez évben a Budapesti Őszi Fesztivál keretében került sor.
1997-ben elnyerte a Robitsek Péter Emlékdíjat, 1998-ban a MOL zenei ösztöndíját, 2007-ben Kodály Zoltán alkotói ösztöndíjat. 2004-ben a Goriziai Nemzetközi Kórusversenyen, a kortárs egyházi kétkórusos kategóriában darabja első helyezést ér el.
2009-ben az Új Magyar Zenei Fórum verseny kétszeres döntőse és a kamarazenei kategória második helyezettje és két különdíj nyertese.
2000 óta Dargay Marcellel rendszeresen fellépnek 2 zongorás kortárs zenei programjukkal. ’A Focus! 2007: The Magyar Legacy (Hungarian music after Bartók)’ című New York-i koncertsorozaton programján szerepelt „Vita” című zeneműve.
Több darabot írt a Budapesti Tavaszi, illetve Őszi Fesztivál megrendelésére, valamint színpadi kísérőzenét Büchner: Leonce és Léna című drámájához Csató Kata bábrendező (2007), valamint Ödön von Horváth: Istentelen ifjúság című drámájához, Márai Sándor: Zendülők című adaptációjához, Vidovszky György rendező (2008-2009), Steinbeck: Édentől keletre, Szikora János rendező felkérésére.
Betanító korrepetitorként közreműködött többek között olyan operaprodukciókban, mint a Varázsfuvola, a Figaro házassága, a Szerelmi bájital (gödöllői nyári előadások, 1995-1998), a Nyugat Lánya (Miskolci Nemzetközi Operafesztival, 2002), Csapó Gyula: Phaedra (Műcsarnok, 2002), Tom Johnson: Négyhangú opera (2004, Millenáris, Szegedi Szabadtéri Játékok, Szigetfesztivál), Sáry László: Négerek (Bárka, 2004), Mozart Marathon (2006, Tavaszi Fesztivál, rendező: Kovalik Balázs) Hans Pfitzner: Palestrina (2008, karmester: Peskó Zoltán, rendező: Kovalik Balázs).
Számos színházi produkció zenei vezetője volt a Nemzeti Színházban, a Thália Színházban, a Magyar Állami Operaház operastúdiójának korrepetitora, a Bárka Színházban (többek közt: Jorma Uotinen: Piaf, Piaf; Esterházy Péter: 33 változat Haydn koponyára), a Színház és Filmművészeti Egyetem, majd 2006-tól 2008-ig, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem óraadó tanára. 2007 óta a VI. kerületi Tóth Aladár Zeneiskola zeneelmélet, zenetörténet és zeneszerzés előkészítő tanára.
SZÍNHÁZI MUNKÁI:
A Betlehembe vezető út zeneszerző
bemutató: 2008. december 4. Mesebolt Bábszínház
Harminchárom változat Haydn-koponyára zenei vezető
bemutató: 2009. december 18. Bárka Színház
Harmónia zene
bemutató: 2006. december 16. Pesti Színház
Istentelen ifjúság zene
bemutató: 2008. szeptember 5. Bárka Színház
Lammermoori Lucia zenei munkatárs
bemutató: 2007. július 13. Bakáts téri Szabadtéri Színpad
A Mikádó zenei vezető
bemutató: Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)
Négerek korrepetitor
bemutató: Maladype Színház
Párkák karmester
bemutató: 2010. december 17. Bárka Színház
Pelléas és Mélisande zenei munkatárs
bemutató: Maladype Színház
A pesti szín színész, vezényel
bemutató: 2002. november 5. Nemzeti Színház
Petri pörköltje zongorán kísér
bemutató: Pinceszínház
Piaf Piaf zenei vezető, karmester
bemutató: 2008. október 16. Bárka Színház
Pince Cabaret színész
bemutató: 2009. szeptember 20. Pinceszínház
Play Strindberg színész
bemutató: 2006. szeptember 29. Thália Színház
Tingli-tangli - 101 éves a magyar kabaré
színész, zongorán kísér
bemutató: 2008. január 24. Nemzeti Színház
Trigon zenész
bemutató: Református templom, Nagyharsány
Una opera italiana közreműködő, vezényel
bemutató: 2006. szeptember 19. Művészetek Palotája
Vesztegzár a Grand Hotelben karmester
bemutató: 2008. április 6. Nemzeti Színház
Zendülők zene
bemutató: 2009. szeptember 25. Bárka Színház
A baba
Madách Imre Nonprofit Kft.- Zene
A bál hangjai - Cecília Lloyd és a Fodor Kamaraegyüttes estje
Vojnovich-Huszár Villa- Zongora
A lovakat lelövik, ugye?
Vígszínház Nonprofit Kft.- Zenei hangszerelés
A sevillai borbély
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Karmester
A vihar
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Zeneszerző
A zöld kilences
Vígszínház Nonprofit Kft.- Zenei vezető
Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál 2021 - UMZE Kamaraegyüttes: Bemutatom Pierrot-t
Budapest Music Center- Műsorvezető
Bizarr tárgyak / Kondor Ádám szerzői estje
Budapest Music Center- Az est házigazdája
Bogáncsvirág
Móricz Zsigmond Színház- Zene
Bogáncsvirág
Móricz Zsigmond Színház- Zene
Bogáncsvirág
Móricz Zsigmond Színház- Zene
Budafoki Dohnányi Zenekar, Brahms, Mozart, Csajkovszkij, Dinyés
Tünde Tickets Kft.- Vezényel
Budapesti Vonósok - Operajátszóház I.
Budapesti Vonósok- Karmester
Budapesti Vonósok - Operajátszóház II.
Budapesti Vonósok- Karmester
Budapesti Vonósok - Operajátszóház III. - A 2020. március 28-i Operajátszóház III. pótlása
Budapesti Vonósok- Karmester
Budapesti Vonósok - Operajátszóház III. 2021
Budapesti Vonósok- Karmester
Cosí fan tutte
Katona József Színház- Zenei vezető
Cosi fan tutte-Opera beavató
Csiky Gergely Színház- Zongorázik-vezényel-mesél: zeneszerző, zongoraművész
Dohnányi Zenekar, Beethoven / Horváth / Mozart / Csajkovszkij / Kolonits / Dinyés
Tünde Tickets Kft.- Karmester
Don Giovanni-Opera-beavató
Csiky Gergely Színház- Karmester
Egy csók és más semmi
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Krecsák törvényszéki szolga
Egy csók és más semmi
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Krecsák törvényszéki szolga
Egy csók és más semmi
Thália Színház- Karmester, zongora, zenei vezető
FARSANGINDÍTÓ HANGVERSENY Operettszerzők a hangversenypódiumon
Nemzeti Filharmonikusok- Karmester
Figaro házassága Opera-beavató
Csiky Gergely Színház- Zongorázik-vezényel-mesél
Finito
Csiky Gergely Színház- Zene
Finito
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Zene
Frida / Dinyés-Duda-Hegyi / Duda Éva Társulat
Kultúrbrigád- Zeneszerző, zenei vezető
G. Verdi: A kalóz
Szegedi Nemzeti Színház- Karmester
Gaetano Donizetti: Maria Stuarda
Szegedi Nemzeti Színház- Karmester
Giacomo Puccini: Bohémélet
Szegedi Nemzeti Színház- Karmester
Hegedűs a háztetőn
Vígszínház Nonprofit Kft.- Karmester
ifj. Johann Strauss: A denevér
Szegedi Nemzeti Színház- Karmester
Kolonits Klára és Dinyés Dániel: DALIRODALLAM
Csokonai Rendezvényház- Zongorán kísér és mesél / karmester, zeneszerző
Kolonits Klára: Bel canto
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Karmester
Koncertáriák Zenemánia - Ifjúsági bérlet 2.
Nemzeti Filharmonikusok- Műsorvezető és házigazda
Lukács Gyöngyi jubileumi koncert
Magyar Állami Operaház- Karmester
Mahler / Keller
Concerto Budapest- Zongoraművész
Martin McDonagh: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog
Szegedi Nemzeti Színház- Zene
MÁV Szimfonikusok - Unokák/2. 10:00
MÁV Szimfonikus Zenekar- Karmester
MÁV Szimfonikusok - Unokák/2. 11:30
MÁV Szimfonikus Zenekar- Karmester
Michael West: Szabadesés
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Zene
Miro Gavran: A baba
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Zene
Miro Gavran: A BABA
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Zene
Misi Mókus kalandjai
Harlekin Bábszínház- Zeneszerző
Mozgófénykép
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.- Zenei vezető
My Fair Lady .
Centrál Színház- Zenei vezető, hangszerelés
Nádgarnitúra
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Zeneszerző
NÁDGARNITÚRA
Trio Kulturális Bt.- Előadó
Nádgarnitúra - Andrusko Marcella és Dinyés Dániel Parti Nagy Lajos-estje
Budaörsi Latinovits Színház- Színész
Nagy g-moll Ferencsik bérlet / 2
Nemzeti Filharmonikusok- Karmester
Opera beavató
Katona József Színház- Zongora és "mese"
Operabeavató
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Zenei vezető
Operabeavató
Klebelsberg Kultúrkúria- Zenei vezető
OPERABEAVATÓ
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Zenei vezető
Operagála
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Karmester
Operajátszóház - Mozart: Don Giovanni
Budapesti Vonósok- Karmester
Operajátszóház - Puccini: Bohémélet 1.
Budapesti Vonósok- Karmester
Operajátszóház - Puccini: Bohémélet 2.
Budapesti Vonósok- Karmester
Operajátszóház - Purcell: Dido és Aeneas
Budapesti Vonósok- Karmester
OPERAJÁTSZÓHÁZ DINYÉS DÁNIELLEL
Danubia Zenekar- Karmester
OPERAVIZSGA – FREESZFE zenés rendező szakos hallgatók vizsgája
Szegedi Nemzeti Színház- Zongorán kísér
Othello Gyulaházán
Csiky Gergely Színház- Zenei munkatárs
Párkák
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Karmester
PENGEÉL
SZFE- Zenei vezető
PERON-SWING táncjáték
Szegedi Nemzeti Színház- Zenei vezető
Poppea megkoronázása - a Katona József Színház előadása -
Városmajori Szabadtéri Színpad- Zenei vezető/hangszerelés
Szabadesés
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Zene
Szabó B. - Dinyés D.: Párkák
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Karmester
Szabó Borbála: Telefondoktor
Momentán Társulat- Zene
Szabó Borbála: Telefondoktor - bohózat
Gyulai Várszínház- Zene
SZABÓ BORBÁLA: TELEFONDOKTOR - bohózat egy részben - a Manna Produkció előadása
Kölcsey Központ- Zene
Szép Heléna
Csiky Gergely Színház- Zenei vezető
Szimfóniák Zenemánia - Ifjúsági bérlet 3.
Nemzeti Filharmonikusok- Műsorvezető és házigazda
Telefondoktor
Komédium Színház- Zene
Telefondoktor
Szabadtér Jegyiroda- Zene
Telefondoktor
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Zene
Telefondoktor
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Zene
Telefondoktor
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Zenei vezető
Telefondoktor
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Zene
Telefondoktor (Göttinger Pál ea.)
Ferencvárosi Pinceszínház- Zene
Telefondoktor - egyszemélyes vígjáték Göttinger Pállal
Gödöllői Királyi Kastély- Zene
Tingli-Tangli
Nemzeti Színház zRt.- Színész
Tündér Lala
Csiky Gergely Színház- Zeneszerző
Varázslatos Advent
Általános- Karmester
Vesztegzár a Grand Hotelben
Nemzeti Színház- Karmester
VSZF 2013 (Kaposvár) Othello Gyulaházán
Thália Színház- Zenei munkatárs
W. A. Mozart: Don Giovanni
Szegedi Nemzeti Színház- Vezényel
xxxAnatol és a nők
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.- Zene
xxxSpam operett
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.- Zene
Zenemánia - avagy minden, ami Zene - Ifjúsági bérlet 2.
Nemzeti Filharmonikusok- Karmester
Zenemánia - avagy minden, ami Zene - Ifjúsági bérlet 3.
Nemzeti Filharmonikusok- Karmester
Zenemánia Beavató koncertsorozat / 1
Nemzeti Filharmonikusok- Műsorvezető és házigazda
Zenemánia Beavató koncertsorozat / 2
Nemzeti Filharmonikusok- Műsorvezető és házigazda
Zenemánia Beavató koncertsorozat / 3
Nemzeti Filharmonikusok- Műsorvezető és házigazda
ZENEMÁNIA Beavató koncertsorozat 1.
Nemzeti Filharmonikusok- Házigazda
ZENEMÁNIA Beavató koncertsorozat 1. délelőtt
Nemzeti Filharmonikusok- Karmester
ZENEMÁNIA Beavató koncertsorozat 1. délután
Nemzeti Filharmonikusok- Karmester
ZENEMÁNIA Beavató koncertsorozat 2.
Nemzeti Filharmonikusok- Házigazda
ZENEMÁNIA Beavató koncertsorozat 2. délelőtt
Nemzeti Filharmonikusok- Karmester
ZENEMÁNIA Beavató koncertsorozat 2. délután
Nemzeti Filharmonikusok- Karmester
ZENEMÁNIA Beavató koncertsorozat 3.
Nemzeti Filharmonikusok- Házigazda
ZENEMÁNIA Beavató koncertsorozat 3. délelőtt
Nemzeti Filharmonikusok- Karmester
ZENEMÁNIA Beavató koncertsorozat 3. délután
Nemzeti Filharmonikusok- Karmester
zzKékszakáll
Budapesti Operettszínház- Zenei vezető
zzSemmelweis
Budapesti Operettszínház- Zenei vezető
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!