művész

Csarnóy Zsuzsa
Színésznő.
1982-ben érettségizett az Állami Balettintézetben, ahol táncművész diplomát kapott. Kisebb szerepekben a Rock Színház-ban debütált, ahol -később is- egyre nagyobb feladatokat kapott. 1988-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1988-1990 között a Thália Színház, 1990-1992 a Miskolci Nemzeti Színház, 1993-1993 között a Szegedi Nemzeti Színház, 1993-1998…
Aktuális programok
Beckham
Thália SzínházÍró: PETR ZELENKA Amikor a rutinos-cinikus PR-guru megtudja, hogy David Beckham állítólag lefeküdt az egyik asszisztensével, bevet mindent, amit…
Rettenetes szülők
Thália SzínházAz ötszereplős, végletekig feszített színmű felér egy mesterkurzussal, ha érzelmi zsarolást, házassági titkolózást és szerelmen belüli hidegháborús taktikát tanulnánk.…
Ványa bá
Thália SzínházMai történet, mai színház, mai nyelv – Csehov kasszikusa észbontó szereposztásban a Télikert színpadán.
Színésznő.
1982-ben érettségizett az Állami Balettintézetben, ahol táncművész diplomát kapott. Kisebb szerepekben a Rock Színház-ban debütált, ahol -később is- egyre nagyobb feladatokat kapott. 1988-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1988-1990 között a Thália Színház, 1990-1992 a Miskolci Nemzeti Színház, 1993-1993 között a Szegedi Nemzeti Színház, 1993-1998 között a szolnoki Szigligeti Színház, 1998-2002 között a József Attila Színház, 2003-2005 között a veszprémi Petőfi Színház, 2005-2006 között ismét a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt. 2006-2019 között ismét a veszprémi Petőfi Színház színésznője volt, mellette szerepelt több fővárosi színházban is.
Díjai:
Jászai Mari-díj (2008)
Petőfi-díj (2010)
Színházi szerepeiből:
Sweet Sue (Peter Stone – Jule Styne – Bob Merrill: Sugar | Van Aki Forrón Szereti)
Elsa Schraeder (R. Rodgers – O. Hammerstein Ii. – H. Lindsay – R. Crouse: A Muzsika Hangja)
Morton Mama (John Kander – Fred Ebb – Bob Fosse: Chicago – Veszprémi Petőfi Színház)
Merteuil Márkiné (Choderlos De Laclos – Christopher Hampton: Veszedelmes Viszonyok – Veszprémi Petőfi Színház)
Cecília (Kálmán Imre: Csárdáskirálynő – Veszprémi Petőfi Színház)
Ratched Nővér (Dale Wasserman: Kakukkfészek – Veszprémi Petőfi Színház)
Vizyné (Kosztolányi Dezső: Édes Anna – Veszprémi Petőfi Színház)
Ranyevszkaja (Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert – Veszprémi Petőfi Színház)
Katyerina (Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij: Vihar – Veszprémi Petőfi Színház)
Adél (Molnár Ferenc: Üvegcipő – Veszprémi Petőfi Színház)
Roxie Hart (John Kander – Fred Ebb – Bob Fosse: Chicago – József Attila Színház)
Anita (Leonard Bernstein – Arthur Laurents – Stephen Sondheim: West Side Story – Szolnoki Szigligeti Színház)
Erzsébet (Friedrich Schiller: Don Carlos – Szolnoki Szigligeti Színház)
Eliza Doolittle (George Bernard Shaw – Alan Jay Lerner – Frederick Loewe: My Fair Lady – Szegedi Nemzeti Színház)
Nyina (Anton Pavlovics Csehov: Sirály – Miskolci Nemzeti Színház)
Katalin (William Shakespeare: A Makrancos Hölgy – Miskolci Nemzeti Színház)
Cosette (Claude-Michel Schönberg – Alain Boublil: A Nyomorultak – Rock Színház)
Evita (Andrew Lloyd Webber – Tim Rice: Evita – Rock Színház)
Maria (Leonard Bernstein – Arthur Laurents – Stephen Sondheim: West Side Story)
Jelenlegi szerepei a Veszprémi Petőfi Színházban:
Kosztolányi Dezső: Édes Anna (Vizyné)
Dale Wasserman: Kakukkfészek (Ratched nővér)
Nagy Ignác színműve mentén írta Parti Nagy Lajos: Tisztújítás (Kinga, a felesége)
Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert (Ranyevszkaja)
Osztrovszkij: Vihar (Katyerina)
Katajev - Aldobolyi - Romhányi: Bolond vasárnap (Tudorkina)
Molnár Ferenc: Színház (Helén-Edit-Széll kisasszony)
Neil Simon: Pletyka (Cassie Cooper)
Molnár Ferenc: Üvegcipő (Adél)
Giulio Scarnacci-Renzo Tarabusi: Kaviár és lencse (Valeria, Leonida párja)
Harold Pinter: Utolsó pohár - A szerető (Gila - Sarah)
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek (Dorina, Tomao házvezetőnője)
Goldoni: A komédiaszínház (Placida, a primadonna, szerepe szerint Rosaura)
Zenés szerepei:
Kacsoh P.: Háry J. - Mária L. S.: Nyomorultak
CosetteWebber: Evita - Evita
Neil Simon: Kapj el! - Sorád
My Fair Lady - Eliza
Bernstein: West Side Story - Anita, Maria
Twist Oliver - Nancy
Jakobi: Leányvásár - Bessy
Kander-Ebb: Chicago - Roxy
Pozsgay: A kölyök - Mary
Picetort: Annie - Grace
Próza:
Karinthy: Egy komisz kölyök naplója
Shakespeare: Makrancos hölgy - Kata
Csehov: Sirály - Nyina
Moliere: Úrhatnám polgár - Micole
Goldoni: Chiocciai csetepaté - Orsetta
Schiller: Don Carlos - Erzsébet
Kleist: Eltört korsó - Éva
Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok - Bohóc
Noel Coward: Vidám kísértet - Ruth
Sthendal: Vörös és fekete - Renaltné
Weöres Sándor: Kétfejű fenevad - Báthory Susánna
Molnár Ferenc: Pál utcai fiúk - Geréb
Albee: Kényes egyensúly - Clair
Horváth Péter: Hab - Margó
Csehov: Platonov - Tábornokné
Film- és TV szerepei:
Egy lepecsételt lakás (1987)
Jóban rosszban (2007-2013) - Fónagy Teréz
Drága örökösök (2019-) - Kántor Vali

*Herman–Fierstein–Poiret: Az Őrült Nők Ketrece
Átrium- Marie

*Kander–Ebb–Fosse: Chicago
Átrium- Morton Mama

*Kander–Ebb–Fosse: Chicago
Átrium- Morton Mama

A muzsika hangja
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- ELSA SCHRAEDER

A Noszty fiú esete Tóth Marival
Veszprémi Petőfi Színház- Krisztina, a felesége

A testőr
Veszprémi Petőfi Színház- A mama

A Tündérlaki lányok
Veszprémi Petőfi Színház- Özvegy Bergné

A vadkacsa
Veszprémi Petőfi Színház- SÖRBYNÉ, a nagykereskedő házvezetőnője

A víg özvegy
Veszprémi Petőfi Színház- Olga, a felesége

APÁCÁK
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány- Mária Huberta nővér

Apácák
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Mária Huberta nővér

APÁCÁK
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány- Mária Huberta nővér

Apácák
Békéscsabai Jókai Színház- Mária Huberta nővér

Apácák
Karinthy Színház- Mária Huberta nővér

Apácák
Veszprémi Petőfi Színház- Mária Huberta nővér

APÁCÁK - Magyar Zenés Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Mária Huberta nővér

Az Őrült Nők Ketrece 300 / különkiadás
Átrium- Marie

Bécsi vér
Veszprémi Petőfi Színház- Madame Beaujolais

Bécsi vér
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Madame Beaujolais

Chicago
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Morton mama

Csárdáskirálynő
Veszprémi Petőfi Színház- Színész

Csókos asszony
Szarvasi Vízi Színház- Hunyadiné

Csókos asszony
Veszprémi Petőfi Színház- Hunyadiné

Csókos asszony - Veszprémi Petőfi Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Hunyadiné

Dan Goggin: APÁCÁK - musical
C&M Hungary Kft.- Mária Huberta nővér

Dandin, avagy a megcsúfolt férj
Budaörsi Latinovits Színház- MADAME DE SOTENVILLE

Délután a legjobb
Vidám Színpad- Pamela Willey

Édes Anna
Veszprémi Petőfi Színház- Vizyné

Egy csók és más semmi
Vidám Színpad- Robicsekné

Eisemann-Szilágyi: Tokaji aszú
Klebelsberg Kultúrkúria- Tarcali Darázs Katalin

Éjjeli menedékhely
Veszprémi Petőfi Színház- Vaszilisza Karpovna, a felesége

Értelem és érzelem
Veszprémi Petőfi Színház- Mrs. Dashwood

Értelem és érzelem
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Mrs. Dashwood

ÉRTELEM ÉS ÉRZELEM
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Mrs. Dashwood

Felnőtt Színház - Apácák
Csili Művelődési Központ- Mária Huberta nővér

Füveskönyv
Veszprémi Petőfi Színház- Nő

Füveskönyv
Budaörsi Latinovits Színház- Nő

Füveskönyv
Gárdonyi Géza Színház- Nő

Heltai: A Tündérlaki lányok (vígjáték)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Özvegy Bergné

Herman - Fierstein - Poiret: Az Őrült Nők Ketrece - Szilveszter
Átrium- Marie

J. Anouilh: Jeanne d'Arc
Klebelsberg Kultúrkúria- Anya / Yolande

Jeanne D'Arc
Veszprémi Petőfi Színház- Anya; Yolande

Jeanne d'Arc
Kisfaludy Színház- Anya; Yolande

Kakukkfészek
STÁB Produkciós Kft.- Ratched nővér

Kakukkfészek
Veszprémi Petőfi Színház- Ratched nővér

Kakukkfészek
STÁB Produkciós Kft.- Ratched nővér

Kaviár - Egy édes boldog pesti nyár
Veszprémi Petőfi Színház- Czili, a neje

Kisfaludy Károly: Csalódások
Klebelsberg Kultúrkúria- Luca kisasszony

Kisfaludy Károly: Csalódások (vígjáték)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Luca kisasszony

Koldusopera
Veszprémi Petőfi Színház- Kocsma Jenny

Liliom
Veszprémi Petőfi Színház- Muskátné

Lőrinczy Attila: BALTA A FEJBE
Pesti Magyar Színház.- ERZSÉBET, Richárd anyja

Marica grófnő
Veszprémi Petőfi Színház- Cuddenstein-Chlumec Cecília hercegnő

Mézesvölgyi Nyár - Az Őrült nők ketrece
Broadway Ticket Hungary Kft..- Marie

Oliver
Veszprémi Petőfi Színház- Mrs. Corney, özvegy, a dologház főnökasszonya

OLIVER! (családi musical)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Színész

Operett gála
Veszprémi Petőfi Színház- Színész

Örkény István: Sötét galamb
Thália Színház- Beatrix, Lujzi, Anikó

OSCAR
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány- Madame Barnier, a felesége

Oscar
RaM Colosseum- MADAME BARNIER, a felesége

Oscar
Veszprémi Petőfi Színház- Madame Barnier, a felesége

Oscar - színházi előadás
Egressy Gábor Szabadidőközpont- Madame Barnier, a felesége

Parasztopera
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Tündérke

Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI
Pesti Magyar Színház.- SWEET SUE

Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI
Pesti Magyar Színház.- SWEET SUE

Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI_AN, JT
Pesti Magyar Színház.- SWEET SUE

Pillantás a hídról
Veszprémi Petőfi Színház- Beatrice

R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA_AN, JT
Pesti Magyar Színház.- ELSA SCHRAEDER

Régimódi történet
Veszprémi Petőfi Színház- Stillmungus Mária Margit

Régimódi történet
Jászai Mari Színház, Népház- Stillmungus Mária Margit

Robert Thomas: Nyolc nő
Jászai Mari Színház, Népház- Gaby

Sötét galamb
Veszprémi Petőfi Színház- Beatrix, Lujzi, Anikó

Szabó Magda: Régimódi történet
Klebelsberg Kultúrkúria- Stillmungus Mária, Margit

Szentivánéji álom
Veszprémi Petőfi Színház- Vinkli

Szilveszter - Marica grófnő
Veszprémi Petőfi Színház- Cuddenstein-Chlumec Cecília hercegnő

Tisztújítás
Veszprémi Petőfi Színház- Kinga, a felesége

Tokaji aszú
Veszprémi Petőfi Színház- Tarcali Darázs Katalin
Tokaji aszú
Veszprémi Petőfi Színház- Tarcali Darázs Katalin

TOKAJI ASZÚ -operett
Broadway Ticket Hungary Kft..- Színész

Van, aki forrón szereti
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- SWEET SUE

Varázslat egy nyáréjszakán
Thália Színház- Hippolüté, Amazon, Tündérkirálynő

Veszedelmes viszonyok
Veszprémi Petőfi Színház- Merteuil márkiné

Veszedelmes viszonyok - Veszprémi Petőfi Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Merteuil márkiné
VSZF 2014. (Veszprém) Veszedelmes viszonyok
Thália Színház- MERTEUIL márkiné

VSZF 2015. (Veszprém) A vadkacsa
Thália Színház- Sörbyné, a nagykereskedő házvezetőnője
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!